Buzgó József rovata

2017.11.11. 08:00

Két pohár megunni

A pult végén két-három tálca jéghideg tej kínálta magát jó szívvel a fáradt és éhes sportembereknek. Egy alkalommal kifogyott a tej…

Fotó: Szalai Attila

Anno a hetvenes-nyolcvanas években október végén, november elején kezdtük a tiszta felkészülést (leánykori nevén: alapozás) a magyar sport fellegvárában, a tatai edzőtáborban. Akadt olyan szezonunk, amelyben októbertől májusig összesen 24 hetet töltöttünk a kedves kisvárosban. Sok sportoló utálta ezeket a „soha véget nem érő” edzőtáborokat, de én azon kevesek közé tartoztam, akik imádtak a Cseke-tó melletti intézményben élni, edzeni, hiszen tatabányai gyerek lévén szinte otthon voltam – olvasható a Mediaworks megyei lapjainak Népsport mellékletében.

Szerda délutánonként néhány barátommal, sporttársammal, Császári Attilával, Gelley „Pipivel”, Udvarhelyi „Fouchéval”, Fábián Lacival átjártunk a közeli bányászvárosba, ahol édesanyám fantasztikus főztjeiből ettük degeszre magunkat. Hogy mi volt a menü? Már sorolom is! Marhahúsleves (főtt hús frissen reszelt tormával), nyírpazonyi töltött káposzta (fejenként 10-12 darab töltelék), ropogósra sült bőrös csülök, párolt lilakáposztával, madártej, mákos és túrós rétes. Menet közben lecsúszott néhány aznap töltött csatos üvegnyi (1.5 literes) Kőbányai világos, amit a felsőgallai sörgyár főnöke, drága nagynéném, Jusztika férje, Tamás János biztosított számunkra. Csoda, hogy ezeken a nagy zabálásokon felszaladt néhány kiló? A hízási rekordot az öttusázóból párbajtőrvívóvá „átvedlő” Dénes Balázs tartja, aki írd és mondd, nyolc kilót szedett magára alig négy óra leforgása alatt! (Társai másnap tolószékben gurították át a vívóterembe, úgy nézett ki, mint egy emberméretű kötözött sonka…) Azonban hála a kőkemény edzéseknek, pillanatok alatt el is tűnt rólunk a felesleg. Elmesélem, hogyan is nézett ki akkoriban, a hetvenes, nyolcvanas években egy öttusázó átlagos hete a tatai edzőtáborban.

Hétfő: kora reggel futás, két Öreg-tó-kör (14 km), majd 2 km lazító úszás, aztán lövészet, ebéd után csendes pihenő, aztán következett a 3 órás vívóedzés, amelynek végén úgy egyórányi foci, életre-halálra. Este kilenckor nem kellett takarodót elrendelniük az edzőknek…

Kedd: kora reggeli „ébresztő” futás, négy Cseke-tó-kör, (kb. 10 km), reggeli, majd lovaglás (másfél óra). Délelőtt úszás (kb. 4 km), könnyű ebéd, (utána nekem, mint gyönge lövőnek, külön edzést tartott Illényi Pali, a „lőmester”, csak úgy…), a délutáni rövid szuszókálást követően vívás, majd vacsora, kilenctől szunya…

Szerda: könnyített nap. Reggel úszás, 3 km, majd kaja, aztán lövészet, majd futás az atlétikai pályán, bemelegítés 3 km, résztávok 10 km, levezetés 2 km. Délután irány Tatabánya! Evés, ivás…

Csütörtök: ugyanaz, mint kedden... Péntek: ugyanaz, mint szerdán…. Szombat (Budapesten): reggel futás a Margitszigeten, kb. 6 km, majd lovaglás a Tattersallban, ezt követően vissza a Szigetre, az úszóedzésre (kb. 4 km.). S végül a desszert, 13 órától nagypályás futballbajnoki meccs a Lapkiadó SE BLSZ III-as csapatában… Vasárnap: pihenő.

A tatai edzőtábor mindig is híres volt a fantasztikus ellátásról, a hatalmas ételadagokról, finomságokról, és még sok minden másról is, de ezekről majd máskor…

Egyszer velünk együtt készült Tatán az olasz öttusa-válogatott, Daniele Masalával, Carlo Massullóval, Pierpaolo Cristoforival, Roberto Petronival az élen… Élvezték az életet, a nagyszerű, ízletes magyar kajákat, Kelecsényi Laci főszakács barátom (együtt gyerekeskedtünk Tatabányán, a Ságvári Endre út 17/D alatti tömbházban) csodás főztjeit. Az ételkiosztó feletti falrészen volt egy tejreklám, túróból készült tehénfej, paradicsomból kreált szemekkel, retek orral és tv-paprika szájjal, mellétéve egy nagy pohár tej. A szlogenje így szólt: „Ezt nem lehet megunni!”

A pult végén két-három tálca jéghideg tej kínálta magát jó szívvel a fáradt és éhes sportembereknek. Egy alkalommal kifogyott a tej… Roberto Petroni sokáig silabizálta a plakátot, aztán odasomfordált az éppen durcás hangulatban lévő főszakácshoz, majd mivel úgy gondolta, hogy a megunni szó jelentheti a tejet, kibökte: „Megunni!” Kelecsényi Laci feje rákvörös lett, majd’ szétpukkadt a dühtől (ő nyilván úgy értelmezte, hogy a talján megunta a tatai kosztot), magából kikelve, ordítva válaszolt: „Digókám, hozzál ki többet, jobbat te a napi 140 forintos fejpénzből!”

Szegény Robi, állt, mint a Bálám szamara, nem értette, mire fel a nagy ordibálás. Miközben az összes magyar sportoló fuldoklott a nevetéstől, Petroni megismételte: „Megunni!” Laci erre levágta a kezében szorongatott törlőruhát a konyhakőre, és elindult kifelé… Az egyik kézilány abban a pillanatban rakott ki egy újabb tálca tejet! Az olasz gyorsan lekapott két pohárral, és elindult az asztala felé, Kelecsényi főszakács úr pedig a nyomába eredt. Huhú! Mi lesz itt?!

Nem lett semmi… Robi boldogan kiabálta: „Megunni, megunni!” – és közben bőszen mutogatott a reklámra. Az addig dühöngő séf visszanézett a tehenes plakátra, és mindent megértett. Csak úgy…

Karikatúra: Szalai Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!