Hallgassa élőben!

Ezúttal sem tudta legyőzni mumusát az Oroszlány

Az MVM-OSE Lions a második mérkőzését is elveszítette a bajnokságban.

A két csapat ellenkező előjelekkel várhatta az összecsapást: a Körmend egy zalaegerszegi győzelemmel, az Oroszlány viszont egy soproni vereséggel kezdte a bajnokságot. Fantasztikus hangulatban kezdődött a találkozó, a már jól megszokott hazai hangorkán mellett a körmendiek is bizonyították, hogy miért tartják őket az egyik legjobb hazai szurkolótábornak.

A vendégcsapat kezdte jobban a meccset, az OSE azonban hamar fordítani tudott. Mindkét gárda keményen védekezett, emellett a dobások is rosszul mentek, különösen a büntetőzés terén gyengélkedett mindkét együttes. Az első negyed utolsó öt pontját a Körmend szerezte, amely így négypontos előnnyel mehetett az első szünetre.

A második játékrész hasonló forgatókönyv szerint alakult: a hazai csapat hamar ledolgozta a hátrányát (sőt, fordított is), majd (ezúttal zsinórban szerzett kilenc ponttal) elhúzott az ellenfél.

Kosárlabda, NB I. A., férfi, alapszakasz, 2. forduló
MVM-OSE LIONS–EGIS KÖRMEND 72-78 (13-17, 20-24, 20-22, 19-15)
Oroszlány, 1000 néző, vezette: Papp P., Balog Gy. A., Györfy R.
OROSZLÁNY: Ihring 22/12, Carev 2, Parrish 10/6, Mincsev 13/6, Molnár 4. Csere: Dorogi 1, Garamvölgyi 4, Miliszavljevics 14/3, Ruják 2. Edző: Sebastjan Krasovec.
KÖRMEND: Stokes 15/6, White 3/3, Takács 2, Szavics 20/9, Garrett 16. Csere: Ferencz 6/6, Krivacsevics, Durázi 14/6, Kenéz 2, Balogh M. Edző: Andonisz Konsztandinidisz.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2-7, 6. p.: 9-7, 8. p.: 13-12, 12. p.: 18-17, 14. p.: 26-26, 17. p.: 26-35, 23. p.: 41-46, 25. p.: 43-53, 28. p.: 45-61, 33. p.: 57-72, 38. p.: 69-72.

A harmadik negyed elején még nagyobb gondba került a Lions: egy kosár után Molnár Márton rosszul fogott talajt, megsérült a bokája és nem is tudta folytatni a játékot. Innentől kezdve a Körmend még jobban ellépett, előnye 10-15 pont körül állandósult. Már-már elúszni látszott a mérkőzés, de a negyedik negyedben az óriásit hajrázó OSE három pontra megközelítette ellenfelét, Ferencz Csaba sikeres triplája azonban eldöntötte a találkozót. Az élvonalba történő visszajutás óta – mint egyedüli ellenfelét az első osztályban – továbbra sem tudja legyőzni az OSE a Körmendet.

Edzői nyilatkozatok
Sebastjan Krasovec: – Ahogyan arra számítottunk, fizikailag rendkívül megterhelő mérkőzést játszottunk. A negyedik negyedben volt egy jó futásunk, előtte azonban elengedtük a Körmendet. Molnár elvesztése tovább nehezíti a dolgunkat.
Andonisz Konsztandinidisz: – Úgy érzem, megérdemelten nyertünk, hiszen szinte végig vezettünk. A második értékes idegenbeli győzelmünket arattuk a bajnokságban, ami miatt elégedettek lehetünk és ez kellő magabiztosságot adhat a csapatnak. Köszönet mindkét szurkolótábornak a fantasztikus hangulatért.

 

Hozzászólások

csodaszép
Bikiniben, smink nélkül pózolt a gyönyörű Jakabos Zsuzsanna 
időjárás / 15 perce
Szerdán a nap nagy részében napos idő várható
Csapadék nem lesz.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Márton István életének 86. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 20-án, szerdán, 14 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára a kegyelet virágait helyezik és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Lőrincz Lászlóné Dolgos Anna 90 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 21-én, csütörtökön, 14 órakor lesz a komáromi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Zábráczki Istvánné Schlegl Jolán 93 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2021. október 20-án, szerdán, 10 óra 30 perckor lesz Tatabányán, a Síkvölgyi úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Mátyás Józsefné Kozicz Erzsébet 89 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 16-án, szombaton, 11 órakor lesz a kisigmándi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára a kegyelet virágait helyezik és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Klausz József 78 éves korában hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2021. október 16-án, szombaton, 13 órakor lesz a környei temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal, de a feltámadás reményében tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Széplaki Jánosné Horváth Jusztina, Baba néni életének 90. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Drága szerettünket a római katolikus egyház szertartása szerint 2021. október 16-án, szombaton 12 órakor kísérjük utolsó földi útjára Tatabányán, az újbánhidai temető ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, és imádságos szívvel osztoznak gyászunkban. „Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és hogy szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük.” 1Thess 4,13
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szücs Lajos a volt XIV-es akna dolgozója 77 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2021. október 15-én, pénteken, 9 órakor lesz a tatabányai újtelepi temető új ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak, valamint sírjára koszorút és virágot helyeznek. A gyászoló család
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk, Kuti István halálának 3. évfordulójára. "Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet, De a kegyetlen halál mindent összetépett. Csoda volt, hogy éltél és bennünket szerettél, Nekünk nem is haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk van, mi éltet és vezet, Hogy egyszer, majd találkozunk Veled." Örökké szerető feleséged, lányod, Marika, vejed, István, unokáid, Annamari, Gábor, unokavejed, Balázs, sógoraid, sógornőid, barátaid és családjuk.
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk Szücs Vince halálának 17. évfordulóján. Felesége, lánya, unokája
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy a szeretett testvér, édesanya és nagymama, Léber Mihályné Werli Katalin hosszú betegség után, 78 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunk temetése 2021. október 15-én, pénteken, 12 órakor a tatabányai újtelepi temető új ravatalozójánál lesz. Elhunytunk lelki üdvéért az engesztelő szentmise bemutatása közvetlenül a temetés után az alsógallai katolikus templomban lesz. Emlékét kegyelettel megőrizzük! A gyászoló család
Az Esztergomi Bazilikában, a főoltárnál lévő kápolnában 2021. október 9-én (MA), 10 ÓRA 30 perckor szentmise keretében búcsúztatják Genersich Sándort, az 1509-ben Nyugat-Európából a Szepességre, Lőcsére vándorolt Genersich família leszármazottját. Genersich Sándor az 1956-os forradalom leverése után menekülni kényszerült, és az USA-ban, Chicagóban, majd Floridában telepedett le, ahol mindvégig megmaradt hű magyarnak. Minden évben hónapokat töltött Esztergomban, szülővárosában. A Genersichek szellemi örökségét az 1991-ben Budapesten létrehozott dr. Genersich Antal Alapítvány ápolja a Semmelweis Egyetemmel együttműködve. Dr. Tankó Attila, a GAA titkára
Szomorúan tudatjuk, hogy Dr. Monostori Imre a József Attila Megyei Könyvtár egykori igazgatója, az Új Forrás folyóirat egykori főszerkesztője életének 76. évében elhunyt. Temetése 2021. október 12-én, kedden, 13 óra 30 perckor lesz a tatabányai Síkvölgyi úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Somogyi Ferenc okleveles könyvvizsgáló 91 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 12-én, kedden, 13 órakor lesz Tatán, a Kocsi úti új temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dr. Farkas László állatorvos 85 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 12-én, kedden, 12 órakor lesz Tatabányán, a síkvölgyi temető szóróparcellájában. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. Schlapak Józsefné Mózer Magdolna 90 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 9-én, szombaton, 12 óra 30 perckor lesz a várgesztesi temetőben. Kérjük, kegyeletüket csak 1-1 szál virággal róják le! A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Wéber Zoltán az Audi Hungária Zrt. mérnöke 42 éves korában súlyos betegség után elhunyt. Temetése 2021. október 8-án, pénteken, 15 óra 30 perckor lesz a környei temetőben római katolikus szertartás szerint. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünket utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait helyezik és fájdalmunkban együttérző szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Hüse József életének 73. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 9-én, szombaton, 12 órától lesz a tatabányai újtelepi temető új ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kristóf Ferencné 89 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 8-án, pénteken, 15 órakor lesz a várgesztesi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat, Udvardi István hivatásos vadászt utolsó útjára elkísérték, ravatalára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkban őszinte szívvel osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Végh Géza Oroszlány, Rákóczi Ferenc úti lakos és a Tesco Áruház dolgozója 63 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 7-én, csütörtökön, 10 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben, a sírnál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
rajongó / 9 órája
John Legend is megállt meghallgatni egy utcazenészt, aki az ő számát énekelte (videó)
fejlesztés / 10 órája
Extra szolgáltatásokkal kap kisboltot Kisigmánd és Dunaszentmiklós
Kemma.hu
Köszönjük! / 10 órája
A Magyar Közút 43 munkatársa 6 helyszínen "takarította ki" a megyét
Kemma.hu
Európa-liga / 11 órája
A Celtic vendégeként is kikapott a Ferencváros
Jó, hogy kapni / 11 órája
Az árképzés csodája az Apple törlőkendője
elképesztő / 12 órája
Ezermilliárdos vagyon vár Katalin és Vilmos lányára, gazdagabb lesz, mint a királynő