Hallgassa élőben!

Maráz Zsuzsi majd' 7 órával javított női pályacsúcsot – többé nem megy vissza Spártába

Az esztergomi futóamazon sportpályafutása legnagyobb kihívásának nevezte a görögországi Phidippides Run Athén-Spárta-Athén távját.

67 óra és 54 perc 12 másodperc – ennyi kellett az esztergomi ultrafutónak, Maráz Zsuzsinak ahhoz, hogy lefussa a görögországi Authentic Phidippides Run 490 kilométerét. Ezzel abszolútban, tehát a férfiakkal közös mezőnyben a harmadik lett.

Az esztergomi futóamazon sportpályafutása legnagyobb kihívásának nevezte a görögországi Phidippides Run Athén-Spárta-Athén távját.

Díjátadó ceremónián a dobogósok: Zuk Pavel, Lukasz Sagan, Maráz Zsuzsanna, Toldi Péter -balról jobbra (Fotó: Authentic Phidippides Run Hungarian Team/ Facebook)

– Ez volt eddigi sportpályafutásom legnagyobb kihívása. Elfutottam Athénből Spártáig, majd vissza Athénba. Mivel egyedüli nőként indultam a mezőnyben, a győzelemhez már a teljesítés is elegendő lett volna, ezért én a női pályacsúcsot tűztem ki célul. Ám álmomban sem gondoltam arra, hogy több, mint 6 órával sikerül megjavítani azt – öntötte szavakba az érzéseit közösségi oldalán a futóamazon.

Mint írja, még soha nem futott ilyen hosszú távot, ezért nem tudta, mi vár rá a verseny második felében. Ám maga is meglepődött, hogy még a harmadik napot is szép tempóval végig tudta futni.

– Hihetetlen, hogy a testünk, az elménk, és az önmagunkban való hitünk mire képes! – fogalmazott.

– Nagy ajándék volt számomra, hogy a verseny nagy részében Toldi Péterrel egymást motiválva, segítve tudtunk haladni. Péter olyan, mint egy élő GPS, így az eltévedés sem fenyegetett, valamint a számtalan kutyatámadásnál is a védelmezőm volt. Nagyon boldog és elégett vagyok. Külön öröm, hogy a magyar csapat tagjai – futók és kísérők egyaránt – épségben fejeztük be ezt a hosszú hétvégét.

Maráz Zsuzsanna és Toldi Péter hétfőn reggel futottak be az athéni célba. Előzetesen nem beszéltek össze, a közös futás nem volt a taktika része.

– Sejtettem, hogy fogok vele tudni együtt futni, mert tudom, hogy milyen képességű, és gondoltam, ha szerencsém van, akkor nagyon jól össze tudunk dolgozni. Végül ragyogóan jól működtünk együtt, hálás vagyok, hogy ezt így megélhettem vele – nyilatkozott a sportember az M4 Sport sporthíradójában.

„Nagyon elégedett vagyok, mert pontosan 6 óra 41 percet javítottam a női pályacsúcson.”

A 246 kilométeres Spartathlonon kétszer győztes, idén második helyezett Maráz Zsuzsanna hatodszor futott el Spártába, és most elköszönt a várostól, mert úgy tervezi, többet nem tér vissza.

– Leonidasz királytól elköszöntem Spártában, és mondtam neki, hogy nem jövök többet. Hatszor elfutottam miatta oda, és úgy döntöttem, hogy most már elég volt – jegyezte meg Maráz Zsuzsanna, aki most egy hónapig pihen, a jövő évtől pedig szakítani kíván az eddig megszokott éves programjával, mert már nem az eredmények, hanem a kalandok foglalkoztatják.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Kókuszkocka, ami nem száraz hatású

Hozzászólások

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
A vendégváró, amiből egy morzsa sem marad
Előrejelzés
Hideg és havazás is várható az első téli hétvégén
fenyegetés / 14 perce
Pánik tört ki a Ryanair egyik budapesti járatán egy dühöngő férfi miatt (videó)
Egy utas mindent rögzített.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Pordán Ferencné Katona Mária Edit 68 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. december 4-én, szombaton, 10 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető régi ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Edőcs József almásfüzitői lakos életének 85. évében elhunyt. Temetéséről később intézkedünk. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Pintér István "a bokszoló" 62 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. december 4-én, szombaton, 9 óra 30 perckor lesz az agostyáni Emlékerdőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. Kérjük, részvétüket csak 1 szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Demeter Dezső 69 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. december 1-jén, szerdán, 15 órakor lesz az agostyáni római katolikus templomban, majd ezt követően helyezzük örök nyugalomra az agostyáni temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hrubi Ferencné 89 éves korában elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyezzük örök nyugalomba. Aki szerette és tisztelte őrizze meg emlékezetében. A gyászoló család
Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Bodnár László kertészmérnök - tanár életének 84. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. november 30-án, kedden, 12 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben, a régi ravatalozónál. Köszönjük mindazok részvétét, akik mély fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Egy váratlan percben életed véget ért, Mint vihar a rózsát, a halál tépte szét. Hosszú útra mentél, búcsút sem intettél, Elhagytad a házat és minket, akiket szerettél. Örök az arcod, nem száll el szavad, Szereteted, mosolyod a szívünkben marad. Szerettünk nagyon, amíg csak éltél, Legyen áldott a föld, hova megpihenni tértél." Fájó szívvel emlékezünk a feledhetetlen, Csákány József halálának 1. évfordulóján. Szerető feleséged, fiaid, menyeid és unokáid
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hegedüs Istvánné 86 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. november 29-én, hétfőn, 13 órakor lesz az oroszlányi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kelecsényi László 68 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. november 30-án, kedden, 15 órakor lesz Tatán, a Környei úti temető ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Jártó József 74 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. november 27-én, szombaton, 12 órakor lesz Tatabányán, a síkvölgyi temetőben, a sírnál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Brandl József a Csordakúti Bányaüzem volt dolgozója 82 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2021. november 26-án, pénteken, 15 órakor lesz a vértessomlói temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Friedrich Istvánné Horváth Marica a Hadkiegészítő Parancsnokság volt dolgozója 79 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. november 26-án, pénteken, 13 órakor lesz a környei temető ravatalozójában. Kérjük, részvétüket egy-egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Németh Lászlóné Duma Mária 78 éves korában elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szabó Aladár 67 éves korában elhunyt. Temetése 2021. november 26-án, pénteken, 14 órakor lesz a nagyigmándi református temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek, sírjára a kegyelet virágait helyezik és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Bennünk él egy arc, Egy végtelen szeretet, Amit tőlünk soha senki El nem vehet. Telhetnek hónapok, Múlhatnak évek, Szívből szeretünk, S nem feledünk téged." Fájó szívvel emlékezünk Gombik László halálának 1. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Csapó Bálint és neje, Falmann Angyalka csendesen elhunytak. Hamvasztás utáni búcsúztatásuk 2021. november 25-én, csütörtökön, 15 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Tessenyi Dezsőné Verebélyi Mária Katalin volt környei lakos 64 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. november 24-én, szerdán, 10 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben, a sírnál. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Töli János a XII. akna volt dolgozója 80 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. november 24-én, szerdán, 11 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára a kegyelet virágait helyezik és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Egy pillangó, ki csillagot keres, S elgázolja egy durva szekeres." (Juhász Gyula) Szívünkben mély fájdalommal emlékezünk szeretett fiunk, CZÉRNA BALÁZS tragikus halálának 17. évfordulója alkalmából! Szerető szüleid
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szabó Gizella az IKR nyugdíjasa 73 éves korában elhunyt. Temetése 2021. november 22-én, hétfőn, 14 órakor lesz a szomori temetőben református szertartás szerint. A gyászoló család
Stockholm / 23 perce
Szijjártó: egészségügyi szempontból is szükség van a Kelet és a Nyugat együttműködésére
Elismerés / 47 perce
Palkovics: a magyar tetőfedők a világ élvonalába tartoznak
Bonyolódik / 1 órája
Menekül a baloldal a Városháza-botrányt vizsgáló bizottság elől
szelíd lélekvédő / 1 órája
Bagdy Emőke kapta az idei Duna-díjat
bemutatkozás / 1 órája
Rangnick pénteken áll munkába a Manchester Unitednél
koncepciós eljárás / 1 órája
Varga Judit: Egyértelmű, hogy mire megy ki a „jogállamisági” játék