Erre futja a dorogi stadionban a 685 millióból

Minden bizonnyal a jelenlegi fedett ülőhelyes lelátó tetőszerkezetét is felújítják a Buzánszky-stadionban.

Ahogy arról beszámoltunk, a dorogi önkormányzat kap 685 millió forintos támogatást a magyar kormánytól a Buzánszky Jenő Stadion felújítására. A korábbi években kisebb-nagyobb beruházásokat már elvégeztek a sportkomplexumban: 2014 tavaszán, a centenáriumi évben felújították a műemléki védettséget élvező déli bejárati kaput, elektromos eredményjelző táblákat szereltek fel mindkét oldali hosszanti lelátón.

A 2016/17-es szezont már a másodosztályban kezdte meg a dorogi focicsapat, így az előírásoknak megfelelően a nyári szünetben önkormányzati támogatásból új bejáratokat, vendégszektort, kiegészítő büféket, valamint 600 székezett ülőhelyet alakítottak ki a szezon kezdetéig, valamint a régi játéktéri futballkapukat alumíniumból készült kapukra cserélték ki. Még abban az évben az önkormányzat jóvoltából elkészült egy pályarekonstrukciós tervezet, amely szerint 2000 néző befogadására alkalmas megújuló lelátóval képzelték el a sportpályát.

Mayer László, a Dorogi FC elnöke elmondta, hogy információi szerint a jelenlegi fedett ülőhelyes lelátó tetőszerkezetét felújítják, valamint a szemközti állószektor is teljes egészében fedetté válik. Az elmúlt években előfordult, hogy a tavaszi első forduló mérkőzéseit el kellett halasztani, mert a fagyott talaj nem tette lehetővé a mérkőzés megrendezését. Ennek megfelelően a jelenlegi természetes füves centerpályát is korszerűsítik, mégpedig a játéktér alá fűtőrendszert építenek ki, így a téli időszakban is játékra alkalmassá tehetik a gyepszőnyeget.

Úgy tudjuk, hogy az önkormányzat lényegesen nagyobb összegű felújítással kalkulált. A közeljövőben dőlhet el a pontos tervezés és a kivitelezés, illetve hogy az elnyert támogatás összege milyen beruházásokat tesz lehetővé az önkormányzat által üzemeltetett sportpályán.

Hozzászólások

Férfi kézilabda Eb
Gulyás István: a félénk hozzáállással volt a baj
voks / 20 perce
Szavazás a Hír TV-n: mit gondolnak a gyöngyöspatai roma kártérítési ügyről?
A Hír TV Magyarország élőben című műsorában telefonos szavazást indított a gyöngyöspatai romáknak megítélt kártérítéssel kapcsolatban.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hitre Gábor a Volán nyugdíjasa életének 85. évében váratlanul elhunyt. Emlékezzünk rá! Testvérei és családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy Szekér Viktória 35 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben volt 2020. január 14-én. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérték és mély gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Katona Jánosné Sáhó Eszter 76 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. január 20-án, hétfőn, 15 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dudás Györgyné Varga Mária a BHG volt dolgozója 79 éves korában váratlanul elhunyt. Drága halottunk hamvait későbbi időpontban helyezzük végső nyugalomra. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Rovnyai Istvánné a KOMÉP nyugdíjasa 88 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 21-én, kedden, 12 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Bodács Sándor 63 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 21-én, kedden, 11 órakor lesz a kocsi református temető ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek és a gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Pécsi Vilmosné Margó 83 éves korában csendesen elhunyt. Drága halottunk hamvait szűk családi körben helyezzük végső nyugalomra. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Pillmann Antalné Eigner Teréz 89 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 18-án, szombaton, 11 órakor lesz a várgesztesi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Végh László Kálmán 65 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 21-én, kedden, 13 órakor lesz a szomódi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Bitófalvi Imréné 88 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. január 18-án, szombaton, 13 órakor lesz Tatán, a Kocsi úti új temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a jó férj, szerető édesapa, nagyapa és hű barát Konnja Sándor életének 83. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 18-án, szombaton, 11 órakor lesz Tatabányán, a bánhidai katolikus templomban. Kérjük, részvétüket egy szál virággal fejezzék ki! Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek és mély fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Tóth Ilona Tatabánya, Platán téri lakos 90 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 17-én, pénteken, 14 órakor lesz Tatabányán, a kertvárosi Szent Erzsébet Altemplomban. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Tóth Tivadar "Pötyi" 66 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 17-én, pénteken, 13 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető régi ravatalozójában. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Füssy Árpádné Nagy Julianna életének 87. évében elhunyt. Temetése 2020. január 18-án, szombaton, 10 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett édesapa, nagypapa, dédpapa, testvér és jó rokon, Pusztai József életének 87. évében fájó hirtelenséggel elhunyt. 2020. január 16-án, csütörtökön, 14 óra 30 perckor helyezzük örök nyugalomra a komáromi temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Farkas Lászlóné Pallós Mária a Mikes Kelemen Szakgimnázium volt igazgatója életének 73. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. január 16-án, csütörtökön, 11 órakor lesz Tatabányán, a bánhidai római katolikus templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek és fájdalmunkban őszinte együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy László Mihályné Tóvárosi Magdolna 87 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 17-én, pénteken, 13 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Tobik Ferenc életének 76. évében türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 13-án, hétfőn, 15 órakor lesz a vértesszőlősi temetőben római katolikus szertartás szerint. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Fodor József volt BM dolgozó életének 86. évében elhunyt. Temetése 2020. január 14-én, kedden, 13 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Molnár Katalin szomódi lakos 55 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 15-én, szerdán, 13 órakor lesz a szomódi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Paleontológia / 1 órája
Most már biztos, hogy aszteroida okozta a dinoszauruszok kihalását
Turandot / 1 órája
Operarendezőként debütál Aj Vej-vej Rómában
Guinness-rekord / 1 órája
Elkészítették a világ leghosszabb tortáját (videó)
kultúta / 1 órája
Rangos elismerést vehet át Prokopp Mária
W. P.
Filmvilág / 1 órája
Megérkezett a Nő az ablakban magyar előzetese (videó)
Brexit / 2 órája
Ünnepre készül a brit kormány a kilépés napján