kosárlabda

2018.06.20. 15:37

Hanga Ádám: sok hullámvölgy volt, de nagy céljaim vannak Barcelonában

Hullámvölgyekkel tarkított szezonon van túl Hanga Ádám, az FC Barcelona kosárlabdázója, aki múlt heti térdműtétje miatt pihenéssel és rehabilitációval tölti a nyarat.

„Óriási dolog, hogy részese lehettem a nyolcaddöntőbe jutásnak, a stábbal és a szurkolókkal együtt felejthetetlen élményekkel gazdagodtam” – mondta a 29 éves játékos az MTI érdeklődésére a szeptemberi Európa-bajnokságról.

„Nagyon sok válogatott meccsen játszottam már, mindig pozitív energiákkal mentünk neki a következő kihívásnak, de kudarc lett a vége, úgyhogy most Kolozsváron és Isztambulban az egész magyar kosárlabda nagyot lépett előre, és a fiatalok is láthatták, hogy van keresnivalónk Európában.”

Hanga a kontinenstorna után három nappal már a Barcelona andorrai edzőtáborában tréningezett.

Ami az Euroliga-szereplést illeti, a magyar légiós szerint mindenki többet várt tőlük, ám katasztrofálisan zárták a nemzetközi szezont. A katalán gárda ugyanis 11 győzelemmel és 19 vereséggel a 13-adikként végzett a 16 csapatos mezőnyben, így nem jutott tovább a rájátszásba.

„Mindig benne van egy ilyen gyenge idény, de itt Barcelonában talán kevésbé megengedett.

Részben emiatt menesztették Sito Alonso vezetőedzőt, akivel már Vitoriában nagyon jól összeszoktunk, úgyhogy sajnáltam, hogy mennie kellett, de itt nem működtek az elképzelései” – idézte fel a februári történéseket Hanga, aki az új trénerrel, a szerb Svetislav Pesiccsel rögtön megnyerte a Spanyol Kupát.

A magyar válogatott húzóembere elmondta, egy hetük volt arra, hogy megismerjék egymást a trénerrel, és úgy lettek kupagyőztesek, hogy végig összesen két figurát játszottak a meccseken.

A Barcelona a bajnoki elődöntőben Hanga korábbi csapatától, a Baskoniától kapott ki úgy, hogy a katalán együttes két alapembere is hiányzott a párharcból.

„Összességében az volt a gond az idény során, hogy hullámzott a teljesítményünk, nehéz ellenfeleket vertünk 30-40 ponttal, aztán kikaptunk egy kiscsapattól”

- foglalta össze Hanga Ádám, akinek februárban kezdődtek a térdproblémái, ki is kellett hagynia három hetet, majd júniusban klubja közölte vele, ha még kettőnél több évig kíván csúcsszinten kosarazni, akkor elkerülhetetlen a műtét.

„Hat-nyolc hét mankózás vár rám, aztán hosszú rehabilitáció következik, nem vehetek részt a válogatott vb-selejtezőin. Sajnos voltam már ilyen helyzetben, igyekszem őszre újra felépíteni magam” – közölte a 201 centis játékos.

Arra a kérdésre, hogy gondolkodik-e még az NBA-ben, Hanga – akinek a tengerentúli játékjogát 2011-ben lefoglalta a San Antonio Spurs – közölte, jelenleg az európai karrierjére összpontosít.

„Hároméves szerződést írtam alá tavaly a Barcelonával, és most csak az a fontos nekem, hogy minél több fronton jól teljesítsek a csapatommal. Boldog vagyok itt” – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!