foci

2018.07.06. 09:06

Hajnal Tamás bejelentette visszavonulását

59 válogatott meccsen 7 gól, 22 évnyi profi labdarúgás, és több kupagyőzelem után a 37 éves nyergesújfalui származású Hajnal Tamás visszavonul.

Kemma.hu/MTI

Hajnal Tamás visszavonul

Forrás: M4 Sport

A Fradi péntek reggel honlapján közölte a 37 éves középpályás döntését, Hajnal Tamás profizmusát, klubhűségét, tehetségét dicsérve.

Hajnal Esztergomban született, Nyergesújfalun ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival. A Ferencvároshoz 1990-ben került, hét évvel később profi szerződést kapott, és 16. születésnapja után három nappal bemutatkozott a felnőttek között.

Külföldi karrierje 1998-ban kezdődött és 2014-ig tartott, kétéves belgiumi kitérőt leszámítva német klubokban szerepelt. A Schalke 04-ben, a Karlsruhében, a Borussia Dortmundban és a VfB Stuttgartban összesen 149 Bundesliga-találkozón szerepelt.

Hajnal Tamás 1997-ben, valamint 2015-től 2018-ig játszott a Ferencvárosban. Ez idő alatt összesen 52 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 7 találatot jegyzett. A Fradival egymás után három szezonban Magyar Kupát nyert, 2016-ban pedig a magyar bajnoki címet és a Szuperkupát is begyűjtötte. Hajnal a legutóbbi szezon jelentős részét kihagyta makacs sérülése miatt, a DVTK elleni, idénybeli utolsó hazai mérkőzés 81. percében azonban visszatért a csapatba, öt perccel később pedig betalált a diósgyőriek kapujába. Mint később kiderült, ez volt pályafutása utolsó gólja tétmérkőzésen. Június 2-án, a Balmazújváros ellen játszotta utolsó profi mérkőzését.

A nemzeti csapatban 2013-ban játszott utoljára, hivatalosan 2016 novemberében búcsúztatták el – Juhász Roland, Király Gábor és Vanczák Vilmos társaságában -, a Svédország elleni barátságos mérkőzés előtt, amelyen már nem lépett pályára.

2016-ban Nyergesújfalun sporttelepet neveztek el róla, 2008-ban pedig Pro Urbe-díjat vehetett át.

Az FTC videóval búcsúzik szeretett játékosától:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!