fontos győzelem

2019.11.14. 07:01

Füredi rangadón diadalmaskodott a Tatabánya

Rosszul indult a találkozó az ezer sebből vérző Tatabánya számára. Aztán, amikor már stabilizálódott a vendégek védekezése, megnyílt az esélyük a győzelemre.

Petrik József

Forrás: 24 Óra

Fotó: Hagymási Bence

Rémálomszerűen kezdett a Tatabánya. Ugyan a vendégek szerezték az első találatot, ám erre – zsinórban – öt góllal válaszoltak a Balaton-partiak. A félidő derekára sem változott a helyzet a pályán. A kék Tigrisek ziccereket, sőt hétméterest is hibáztak. Miközben számtalan helyzetet hagytak ki, a házigazdák szépen termelték a gólokat.

Az első játékrész hajrájában aztán összeállt a kék-fehérek védekezése és Borbély Ádám is bemutatott már bravúrokat. Ennek köszönhetően egyetlen találatra zárkózott fel a Matics-csapat. Szünet után is fordulatos, hullámzó maradt a találkozó. A kék Tigrisek védekezése azonban sokat javult, és a véghajrában a győzelmet is kicsikarták Siposék. Ez a siker a csapat diadala volt.

Csoknyai István, a Balatonfüred edzője: – Küzdöttünk, hajtottunk, talán egy pontot meg is érdemeltünk volna. De a Tatabánya a hajrában a maga javára fordította az eredményt.

Matics Vladan: – Ez igazi csapatmunka volt. Gyakorlatilag mindent kibírtunk. Voltak hibáink, de nagyon akartak a srácok. Ez a győzelem önbizalmat adhat a csapatnak.

Kézilabda NB I., férfi

10. forduló

Balatonfüred – Grundfos Tatabánya KC (14-13)

Tatabánya: Borbély Á. – Vujovics 5 (2), Komogorov 2, Ilyés, Sipos A., Vranjes 1, Hornyák 2. Csere: Bartucz (kapus), Győri M. 1, Balogh Zs. 7, Bozovics 4, Szász A., Borzas 3, Dénes, Ernei 1. Edző: Matics Vladan.

Az eredmény alakulása, 6. p.: 5-1, 10. p.: 6-3, 15. p.: 9-5, 23. p.: 13-9, 27. p.: 13-12, 35. p.: 15-16, 43. p.: 20-18, 48. p.: 21-21, 54. p.: 23-22, 58. p.: 23-25.

Kiállítások: 4, illetve 6 perc.

Hétméteresek: 2/1, illetve 4/2.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában