jegyzet

2019.07.24. 06:30

Ez az uborka szezonja?

K. Mayer András

Vámos beverte keményen. Igaz, annyira váratlan volt a lövése, hogy a kamera is lemaradt róla, így elsőre csak azt láttuk, hogy a labda ott van a hálóban, de aztán az ismétlésnek köszönhetően megnézhettük, mi történt. Öt másodperc volt már csak hátra az ausztrálok elleni negyeddöntőből a kvangdzsui világbajnokság férfi-vízilabdatornáján, az eredményjelző 9–9-et mutatott, amikor lendült az a bal kéz.

A magyar válogatott egy góllal nyert, ott van a legjobb négy között, izgulhatunk tovább. Miközben a szerbeknek már befejeződött a torna, a spanyolok néhány órával korábban leiskolázták őket.

Nem mondom, ilyen győzelem után jó leülni a géphez. És nem ez volt az egyedüli magyar siker a napokban.

Sportolóink sorra hozzák a jó eredményeket – olykor egészen hihetetlen helyzetekben.

És akkor most másszunk ki a medencéből egy időre, menjünk át a pástra: nincsenek arra szavak, amit a magyar női kardcsapat produkált a lengyelek elleni nyolcaddöntőben. Pontosabban az a hihetetlen, amit Pusztai Liza produkált.

Befejező emberként, egy vesztésre álló meccs minden súlyával, nyűgjével a vállán. Erre a csatára ugyanis már keresztet vethettünk, ki az, aki elhiszi, hogy 32:40-ről van visszaút?! Egyvalaki elhitte: Bódy Benjámin, Pusztai klubedzője. Ami pedig a legnagyobb az egészben, hogy ebben a helyzetben egy szokatlan döntésnek köszönhetően a tanítványával is el tudta hitetni, hogy képes a lehetetlenre. Kivitte az asszó előtt, elmondta neki, hogy ha a benne felgyülemlett feszültséget nem tudja a maga javára fordítani, addig nem tud segíteni, és akár haza is mehet. Pusztai nem ment sehova. Illetve: felment a pástra és 13:1-es asszójával megcsinálta a lehetetlent!

Továbbra is a szárazon maradva: a női junior kézilabda-válogatott számára korántsem tűnt lehetetlennek megnyerni a győri Európa-bajnokság döntőjét. Azért nem, mert a magyar lányok a legjobbak. A világon. Ergo Európában is. A fináléban is képesek voltak ezt bizonyítani, héttel verték a hollandokat, mi pedig újra felállva tapsolhattunk nekik.

Ahogy Hosszú Katinkának is 200 vegyesen (zsinór­ban negyedszer lett a szám világbajnoka); ahogy a Ludo­gorecet a Bajnokok Ligája selejtezőjében kiejtő Ferencváros labdarúgócsapatának (no meg a Honvédnak, a Vidinek és a Debrecennek); valamint a női vízipólósoknak, akik legyűrték az olaszokat.

Dübörög a magyar sport 2019 nyarán. Állítólag uborka­szezon van ilyenkor, a nyár kellős közepén. De soha rosszabbat: nagyon finom a sali!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!