kerékpársport

2019.03.12. 13:59

Esztergomot is érinti a 2019-es Tour de Hongrie 

Siófoki prológgal kezdődik és székesfehérvári befutóval zárul júniusban a 40. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny.

Kemma.hu/MTI

Forrás: MTI

A viadal keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a nyitány után az első szakaszra Velence és Esztergom között kerül sor, majd a Balassagyarmat és Miskolc közötti táv vár a versenyzőkre. Ezt követően két félszakaszt rendeznek: Kazincbarcikáról Tiszafüredre, majd onnan Hajdúszoboszlóra teker a mezőny, mielőtt sor kerül a királyetapra, amely Karcagról indulva a Kékestetőn ér véget. A vasárnapi záró szakaszt Kecskemét és Székesfehérvár között rendezik.

Eisenkrammer Károly, a szervezőbizottság elnöke elmondta, két magyar csapat, a nemzeti válogatott mellett a Pannon Cycling Team lesz ott a Tour de Hongrie 140 fős mezőnyében. Kitért rá, hogy az M4 Sport napi két órában élőben közvetít, valamint minden este egyórás összefoglaló lesz látható az Eurosporton, amely az utolsó két napon élőben adja a versenyt. Hangsúlyozta, a Tour de France-ot rendező Amaury Sport Organisationnel (ASO) és az Eurosporttal kötött hároméves megállapodás értelmében 2021-ig biztosan világszerte követhetik majd a nézők a magyar körversenyt.

– Amikor történelmi időket élünk, néha nem is vesszük észre, hogy azok közepén vagyunk. Most a hazai kerékpársportban korszakváltás közepén vagyunk – fogalmazott Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos. Felidézte, 2014-ben alakult meg az egységes Magyar Kerékpáros Szövetség, majd a következő esztendőben újjáindult a magyar körverseny, amely a tavalyi évre már első kategóriás, minden korábbinál erősebb mezőnyt felvonultató viadallá nőtte ki magát.

A 2019-es Tour de Hongrie programja:

június 11,: Siófok, 4 km, egyéni időfutam

június 12.: Velence-Esztergom, 194 km

június 13.: Balassagyarmat-Miskolc, 201 km

június 14.: Kazincbarcika-Tiszafüred félszakasz 115 km, Tiszafüred-Hajdúszoboszló félszakasz 69 km

június 15.: Karcag-Kékestető, 138 km

június 16.: Kecskemét-Székesfehérvár, 169 km

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte: nagyszerű látni, hogy ismét szintet lépett és új dimenzióba került a Tour de Hongrie.

– A legnagyobb körversenyek példáját követve, méltó körülmények között ismertetjük az útvonalat. Ez a mai gála is mutatja, hogy a Tour de Hongrie a helyére került – szögezte le a Budapest Music Centerben tartott sajtóeseményen, amelyen a viadal történetének hőseit is köszöntötték. Kifejtette, az először 1925-ben megrendezett magyar körverseny nemcsak Magyarország egyik legnagyobb viadala, hanem Európa-szerte számon tartott kiemelt esemény.

– A Tour de Hongrie nélkül nem csupán a magyar, hanem a nemzetközi versenynaptár is elképzelhetetlen. A saját körversenyünkön keresztül megmutathatjuk Magyarországot Európának, és bemutatkozhatunk a világnak – fogalmazott.

A versenyzőket méltatva elmondta, példájukon keresztül céltudatosságot, alázatot, rendkívüli fegyelmet, kitartást és küzdőszellemet tanulhatnak a nézők, szurkolók.

A június 11-én kezdődő, 890 kilométeres össztávú Tour de Hongrie-ra már négy prokontinentális csapat jelezte részvételét: a francia Cofidis, az olasz Androni Giocattoli-Sidermec, az izraeli Israel Cycling Academy és az olasz Neri Sottoli-Selle Italia-KTM. A 2.1-es kategóriájú nemzetközi verseny mezőnye június 16-án ér célba.

2018-ban is érintette megyénket a Tour De Hongrie, akor Bokodon és Oroszlányon is áthaladt csütörtök délután a legrangosabb hazai kerékpárverseny, a Tour de Hongrie mezőnye. A bringásokat több százan buzdították. A második szakaszt az olasz Matteo Moschetti nyerte (az elsőségről mezőnyhajrá döntött), de honfitársa, Manuel Belletti megtartotta első helyét az összetettben.

A verseny hőse ugyanakkor kétség kívül az eltévedt kerékpáros volt, aki ugyanis egyszerűen bekeveredett a mezőnybe, áthajtott a kijelölt pályán, miközben érkeztek a versenyzők és az őket kísérő motoros

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában