rögbiünnep

2019.05.19. 06:26

Elsöprő főlénnyel nyerték meg a bajnokságot az Esztergomi Vitézek

Négy év után bajnok az Esztergomi Vitézek rögbicsapata, mivel az élvonalbeli bajnokság szombati döntőjében 51-19-re legyőzte a Battai Bulldogokat.

Kemma.hu/MTI

Négy év után bajnok az Esztergomi Vitézek rögbicsapata, mivel az élvonalbeli bajnokság szombati döntőjében 51-19-re legyőzte a Battai Bulldogokat.

Forrás: Magyar Rögbi Szövetség

A kiváló iramú finálét gyors céllal kezdték az esélyesebb esztergomiak, majd a kivédekezett tízperces emberhátrányt követően nyolc perc alatt újabb három céllal tetemes előnyre tettek szert (24-0). Még a szünet előtt szépítettek a százhalombattaiak, de a folytatásban a küzdelmes, öt célt hozó második félidőben nem tudták megszorítani a Vitézeket.

Az esztergomiak a 14. bajnoki címüket szerezték, az együttes ezt megelőzően 2015-ben volt döntős, akkor győzött is.

Az előző három finálé két résztvevője közül a mindháromszor ezüstérmes Kecskemét ezúttal a harmadik helyen zárt – a bronzmeccsen a hajrában egyenlített ki a Szeged ellen, majd a 80. percben győzelmet érő büntetőt értékesített -, míg a 2016-tól három aranyérmet szerző Budapest Exiles ezúttal a legjobb négy közé sem került be.

Eredmények:

döntő:

Esztergomi Vitézek-Battai Bulldogok 51-19 (26-7)

a 3. helyért:

Kecskeméti ARC-Szegedi FitWorld Gorillák 27-24 (10-24)

Az utóbbi tíz év bajnokai:

2010: Battai Bulldogok

2011: Battai Bulldogok

2012: Esztergomi Vitézek

2013: Battai Bulldogok

2014: Esztergomi Vitézek

2015: Esztergomi Vitézek

2016: Budapest Exiles

2017: Budapest Exiles

2018: Budapest Exiles

2019: Esztergomi Vitézek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!