Belviszály a bokszolóknál

2018.10.18. 11:20

Erdei Zsolt nem mond le

Nem távozik a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöki posztjáról a világbajnok bokszoló, akit azután szólított fel távozásra Rácz Félix, a Felix Promotion vezetője, hogy Madár vezetésével egy év alatt 348 millió forintos adósságot halmozott fel a szervezet.

Budapest, 2017. április 19. Erdei Zsolt elnök a Magyar Ökölvívó Szakszövetség sajtóreggelijén a fõvárosi Vigadó Éttreremben 2017. április 19-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

„Úgy ismer, mint aki feladja, amit vállalt? Nem mondok le! Egyenesbe hozzuk a dolgainkat, és újult erővel dolgozunk tovább” – fogalmazott a Borsnak az amatőrként és profiként is világbajnoki címig jutó egykori bokszoló. Erdei szerint nem Rácz Félix feladata az ő szakmaiságának megítélése. „Kezdő vezetőként van hová fejlődnöm, ez igaz. De a lelkiismeretem tiszta” – mondta Erdei.

Ezzel szemben Rácz Félix a lapnak elmondta: többször találkozott Erdeivel a sportág megreformálása érdekében, ám az elnök sem az ő, sem pedig az olimpiai bajnok Kovács Kokó István tanácsait nem fogadta meg.

Rácz határozottan cáfolta azt is, hogy elnöki vagy más pozíciót szeretne a MÖSZ-ben. „Összeférhetetlennek tartanám a saját cégemmel. Tudom, ez nem mindenkit zavar, lásd Madárfészek Akadémia, amely bár az utánpótlás-nevelésre az akadémiák közül a legmagasabb támogatásban részesült a szövetségtől, mégsem onnan kerültek ki például az ifi-vb érmesei” – célzott a menedzser.

A Borsnak Rácz azt nyilatkozta, legfontosabb célja, hogy végre rend legyen a szövetségben. Például ne fordulhasson elő olyan, hogy 348 millió forintos adósságnál Erdei felveszi a fizetését, miközben a budapesti ifi-vb érmesei, Orbán Adrián és Villás Veronika továbbra sem kapta még meg a jutalmát.

Borítókép: Erdei Zsolt elnök a Magyar Ökölvívó Szakszövetség sajtóreggelijén a fővárosi Vigadó Éttreremben 2017. április 19-én.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!