európa-liga

2019.08.05. 20:50

Elutasította a Honvéd óvását az UEFA

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elutasította a Budapest Honvéd óvását, amit a magyar klub az Universitatea Craiova elleni Európa-liga-selejtező visszavágójára nyújtott be a hosszabbítás utolsó percében történt botrányos események miatt.

Friss:

„Nem fogadtuk jól a döntést” – nyilatkozta Mendelényi Dániel, a Honvéd tulajdonosa hétfőn a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorának.

„Első olvasatra azt kell, hogy mondjam, ez az elutasítás kicsit arról szól, hogy nincs itt semmi látnivaló, menjünk már tovább, felejtsük el ezt az egészet”

- mondta.

Hozzátette, hogy az UEFA írásban, nyolc oldalas levélben értesítette a klubot a döntésről, amellyel nem értenek egyet. Mint mondta az indoklás ellentmondásokat tartalmaz. Egyrészt az egyik oldalon az UEFA azt hangsúlyozta, hogy „ilyen a futball”, a játékosoknak meg kell szokniuk, hogy nyomás alatt játszanak, és végső soron nem volt senki veszélyben. Egy másik oldalon a tények közlésekor pedig azt írták, hogy ha lefújták volna a mérkőzést, akkor – a rendezés biztosításáért felelős személy által az UEFA-ellenőrnek elmondottak szerint – sem a stadionban, sem azon kívül nem tudták volna garantálni senki biztonságát.

„Nem olyan fából faragták sem a Honvédot, sem engem, hogy ezt ennyiben hagyjuk”

- mondta Mendelényi arra a kérdésre, hogy terveznek-e további lépéseket az ügyben.

Előzmények:

Az UEFA még pénteken arról tájékoztatta a két klubot, hogy megérkezett a Honvéd óvása, amelyet az etikai és fegyelmi bizottság hétfői ülésén terjesztenek elő – írta meg a Nemzeti Sport a honvedfc.hu-ra hivatkozva. A Craiova vezetőinek hétfőn tizenegy óráig kellett elküldeniük a saját álláspontjukat a történésekről. Az UEFA fegyelmi testülete ezt követően ült össze megtárgyalni a kérdést.

A Honvéd megóvta a botrányos körülmények között véget érő Craiova elleni mérkőzést, amelyen

a román szurkolók többek között hanggránáttal dobták meg Arnold Hunter játékvezetőt,

a kényszerszünet alatt zajló egyeztetések során pedig

a csendőrség jelezte, ha félbeszakítják a meccset, nem tudja garantálni a csapatok és a bírók biztonságát.

Mendelényi Dániel klubtulajdonos előzetesen az NSO Tv-nek elárulta, szerintük az egyetlen lehetséges döntés az lett volna az UEFA részéről, ha a Craiovától elveszik a tizenegyesekkel kiharcolt győzelmet és így a továbbjutást. A román hatóság két hazai rendbontót azonosított, akik már meg is kapták büntetésüket.

A Budapest Honvéd sajtóosztálya arról tájékoztatott, hogy az UEFA elutasította a klub óvását. Alább tartalmi változtatás nélkül közöljük a honvedfc.hu-n megjelent közleményt.

„Döntött az UEFA a Budapest Honvéd óvásáról:

hiába a botrányos craiovai mérkőzés, az európai szövetség elutasította klubunk beadványát, és a pályán elért eredményt hagyta jóvá.

Ami azt jelenti, hogy a Honvéd – veretlenül! – búcsúzott az Európa-ligától, míg az Universitatea Craiva csütörtökön fogadhatja a görög AEK Athént.

A hétfői nap folyamán az UEFA etikai és fegyelmi bizottsága tárgyalta klubunk óvását, s azzal indokolták az elutasítást, hogy

véleményük szerint nem történt olyan esemény, amely befolyásolta volna a mérkőzés végkimenetelét.”

A román csapat honlapján megjelent rövid hír szerint a Craiovának 60 ezer euró büntetést kell fizetnie, illetve három nemzetközi hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell játszania.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!