mérföldkő

2019.10.23. 13:07

Elhelyezték a Vajdasági Birkózóakadémia alapkövét Magyarkanizsán

A vajdasági sportolókat szeretnék segíteni az új sportlétesítménnyel.

A Vajdasági Birkózóakadémia alapkőletétele az összefogás újabb példája – hangsúlyozta Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke a szerbiai Magyarkanizsán.

Kiemelte, hogy

a vajdasági birkózás sok nagyszerű sportolót adott a világnak, és erre a hagyományra építve szeretnék tovább szélesíteni a sportolók előtt álló lehetőségeket.

A Vajdasági Birkózóakadémia a magyarkanizsai önkormányzat, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács és a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia összefogásának köszönhetően, a magyar kormány 963 millió forintos támogatásával jön létre.

„A mai alapkőletétel fontos mérföldkő egy olyan álom megvalósulásának útján, amely sok ember közös elhatározása nyomán válhat valósággá”

- mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, honvédelmi államtitkár.

„A kormány 2016-ban elindított vajdasági gazdaságfejlesztési programjára Budapest eredetileg 50 milliárd forintot szánt, a második szakaszban azonban jelentősen nő ez az összeg, és ez teszi lehetővé a birkózóakadémia felépítését is” – hangsúlyozta.

Németh Szilárd köszönetet mondott a magyar és a szerb kormánynak, valamint azoknak, akik felismerték, hogy a magyar beruházások annyira erősítik Szerbiát, mint Magyarországot.

„A Szerbiában élő magyar kisebbségekre Budapest és Belgrád is összekötő kapocsként tekint. Felismertük, hogy együtt többre vagyunk képesek, mint külön-külön”

- tette hozzá.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke elmondta, hogy nem véletlen választották az alapkőletétel időpontjának október 23-át.

„Az, amit ma teszünk, ugyanarról szól, mint október 23. A szabadságról, a nemzet szabadságáról, az egyén szabadságáról, az egyéni kvalitások kibontakoztatásáról és láthatóvá tételéről” – közölte.

Az elnök megköszönte azt az erkölcsi, politikai, anyagi támogatást, amelyet a vajdasági magyar közösség az utóbbi mintegy tíz évben kapott.

„A vajdasági magyar közösség életerős, előre tekintő, önmaga számára szebb körülményeket teremtő közösség” – szögezte le.

Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere azt mondta, hogy a birkózóakadémiával a virágzó sportélet alapját teremtik meg.

Zeljko Trajkovic, a Szerbiai Birkózó Szövetség elnöke közölte: a magyar és a szerb szövetség együttműködése példaként szolgálhat más országok számára is.

A Vajdasági Birkózóakadémiát a tervek szerint 2020 végén adják át.

Forrás: MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!