összhang

2018.10.02. 11:10

Egy húron pendül Katinkával új edzője

Petrov Árpád szerint megvan az összhang közte és tanítványa, a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka között, akinek felkészítését nyár közepe óta irányítja.

„Nagyon elégedett vagyok, főleg a legutóbbi verseny tükrében. Nagyon jó az összhang, az edzéseken mindig megtaláljuk azt a módszert, amellyel túl tudunk jutni a holtpontokon, és őszintén meg tudunk beszélni mindent” – mondta az M1 aktuális csatornán a Duna Aréna partján nyilatkozó 35 éves szakvezető. Hozzátette: az első két hónapos munkának a próbája volt a múlt hétvégi eindhoveni rövidpályás világkupa, melyen már komoly ellenfelekkel találkozott Hosszú Katinka.

Kiemelte, a nyitónapon 200 méter pillangón, majd a zárón a 200 méter vegyesen is olyan időt úszott tanítványa, amivel mindketten elégedettek voltak.

A szakember elmondta, Hosszú várhatóan napi két-három számot vállal majd a Duna Arénában csütörtöktől szombatig sorra kerülő rövidpályás világkupa-viadalon, ahol a 29 éves sztár minden bizonnyal begyűjti majd 400. vk-érmét is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!