szerencsétlenség

2019.08.26. 14:25

Egy baleset miatt nem indul az öttusa-világbajnokságon Földházi Zsófia

A sportolót műteni is kell.

Eltörte a bokáját Földházi Zsófia, így nem indul a jövő heti, budapesti olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokságon.

Kállai Ákos szövetségi kapitány azt mondta, hogy a hétfői lovasedzésen történt a baleset.

Zsófi a melegítés elején a vágtánál, még az ugrások előtt leesett a lóról, talppal, sarokra érkezett, és megreccsent a csont

- számolt be a történtekről a lovasedző elmesélésére hivatkozva.

Mint utóbb kiderült, a belső bokacsontról levált egy darab, emiatt a lehető leghamarabb megműtik a 26 éves versenyzőt.

A 2013-ban egyéniben Európa-bajnok, 2017-ben vb-ezüstérmes, a magyar csapattal pedig sorozatban háromszor vb-győztes Földházi számára ezzel véget ért az idény. A csontok összeforrása alapvetően hat hét, azután lehet újra megkezdeni a terhelést.

A válogatott másik alapembere, Alekszejev Tamara július 29-én, a párizsi edzőtáborozás során szenvedett kézközépcsonttörést, emiatt kénytelen volt kihagyni az angliai Európa-bajnokságot.

Kállai Ákos utalt rá, hogy négy hét telt el azóta, és ezen a héten fog kiderülni az edzéseken, hogy megy neki a vívás, mennyire terhelhető a bal keze.

Tamara tudott mást edzeni időközben, a kérdés most az, mennyire tudja a pengét irányítani az érzékenység miatt, mennyire éles a fájdalom, amit a vívás okoz

- mondta a szakvezető hozzátéve, a tapasztalatok alapján fogják eldönteni, indulhat-e a hétfőn kezdődő vb-n a székesfehérvári versenyző.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!