világbajnokság

2020.02.25. 19:44

Történelmet írt a dadi fogathajtó

Szabó Roland Komárom-Esztergom megye első fogathajtója, aki részt vehetett a sportág világbajnokságán, mégpedig tavaly szeptemberben, a németországi Drebkauban rendezett nagyló kettesfogathajtó vb-n. A Dadi Lovasklub Egyesület sportolójával pályafutásáról, terveiről, illetve a „szakma” rejtélyeiről beszélgettünk.

Kun Attila

Forrás: Beküldött

– Hogyan sikerült kvalifikálnia magát a vb-re?

– Ahhoz, hogy valaki világbajnokságon szerepelhessen, annak az azt megelőző magyarországi és nemzetközi kvalifikációs versenyeken kell jól teljesítenie. Nekem ezek a megmérettetések összességében jól sikerültek, így Szilágyi Zsolt szövetségi kapitány döntése értelmében tagja lehettem a válogatott keretnek. A háromfős, a csapatversenyben induló együttesbe ugyan nem kerültem be, de egyéni versenyzőként részt vehettem a világbajnokságon, ami nagy megtiszteltetés számomra.

– A világbajnokság meglehetősen jól sikerült az ön és a magyar küldöttség számára is…

– Hölle Martin nyerte az egyéni vb-címet, illetve ifj. Dobrovitz Józseffel és Oszter­tág Kristóffal megszerezték a csapatvilágbajnoki címet is. Én Tóth Andreával és Hódi Károllyal egyéniben indultam, kedvenc számomban, a maratonhajtásban pedig 11. lettem.

– Azért ideáig bizonyosan hosszú út vezetett…

– Gyermekkorom óta lovakkal szerettem volna foglalkozni, így az általános iskola elvégzése után a bábolnai Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskola és Kollégiumban folytattam tanulmányaimat. Ott csak lovaglással foglalkoztam, majd egyszer Kovács Gábor, a Dadi Lovasklub Egyesület elnöke ellátogatott az intézménybe, ahol a fogathajtás iránt érdeklődő fiatalokat keresett. Négyen jelentkeztünk és vágtunk bele a munkába, végül én maradtam. Dadon elvégeztem a szakmai gyakorlatot, majd egy nappal azután, hogy 2013-ban befejeztem az iskolát és megszereztem a lovász, lótenyésztő és lóápoló végzettséget, már meg is kezdtem a munkát Kovács Gábor gazdaságában.

– Hogyan indult versenyzői pályafutása?

– Még gyakornokként, 2012-ben vettem részt az első, nem hivatalos versenyeimen. Császáron és Szákszenden még egyesfogattal indultam, de aztán hamar a kettesre váltottunk. Az első három évben az itthoni legalacsonyabb, C-kategóriába tartoztam, ahol egynapos versenyeket rendeznek, és csak akadályhajtásban lehet indulni.

Névjegy- Szabó Roland

Szabó Roland 1994. szeptember 28-án született Tatabányán. A helyi Bolyai János Általános Iskola elvégzése után került Bábolnára. Négy hónapja költözött Tatabányáról Dadra. A Drebkauban rendezett világbajnokságon 82 versenyző közül díjhajtásban 80., maratonhajtásban 11. (ebben a számban a világbajnok Hölle Martin után a második legjobb magyar versenyző lett), akadályhajtásban 46., összetettben 64. lett. Kedvenc versenyszáma a maratonhajtás, amelyben 2016 és 2018 között 21 versenyből 17-et megnyert. Segédhajtója maratonhajtásban Horváth Gergő, akadály- ás díjhajtásban pedig magánéletbeli párja, Fülöp Vivien. Kovács Gábor szerint fiatal és tehetséges versenyzőként szép jövő előtt áll.

– Mikor indult be igazán a karrierje?

– 2015-ben kezdtem meg a szereplést a B-kategóriában, ahol már háromnapos versenyeket rendeznek, és mindhárom számban, díj-, maraton- és akadályhajtásban is versenyeznek. Egy évvel később megnyertem a kategória magyar bajnokságát, így felkerültem az A-kategóriába, ahová 2017 óta tartozom. Ezen belül is vannak szintek egytől négy csillagig. Mindegyikre minősíteni kell, ehhez egy adott versenyen a díjhajtást 60 pont alatt kell teljesíteni, az akadály- és maratonhajtást pedig végig kell csinálni. A negyedik csillag már a legmagasabb hazai kategória, a legmagasabb nemzetközi szintet jelöli. Nekem már sikerült eddig eljutnom. A legnagyobb hazai sikeremet 2018-ban értem el, amikor a Felső-Dunántúli Régió csapatával megnyertük az A-kategóriás magyar csapatbajnokságot. Persze nem volt könnyű eddig eljutni. Kétszer is buktam már a maratonhajtás során, először 2015-ben, majd két évvel később. Az első azért volt különösen fájó, mert emiatt akkor nem juthattam fel az A-kategóriába. Ha valaki bukik, az azévi összes eredményét törlik, márpedig én akkor az első három között, tehát feljutó helyen álltam. Ezzel egy évet vesztettem. Ahogy mondani szokták, maratonhajtásban kétféle versenyző létezik: aki már borult, és aki borulni fog.

– Rutinos versenyzőként már több nemzetközi versenyen járt. Mi zajlik a kulisszák mögött?

– A fogathajtó-világbajnokságok óriási presztízzsel bírnak, így a verseny kíméletlen a résztvevők között. Összességében jó kapcsolatot ápolnak egymással a versenyzők, de a világbajnokság, illetve a különböző nemzetközi versenyek alatt nincs barátság. Hogy példákat is említsek: az országos bajnokságok és a nemzetközi versenyek alatt folyamatos doppingellenőrzéseket végeznek a hajtók és lovak között is. Sokan biztonsági őröket fogadnak lovaik védelmében. A versenyek utáni záróesten már jó a hangulat a többnapos megfeszített munka után, aztán mindenki összepakol és elindul hazafelé. A legtöbb sportághoz hasonlóan itt is nagy szerepe van a sportdiplomáciának, amely különösen a szubjektív bírói vélemények által befolyásolt díjhajtás esetén van jelen, és a jó kapcsolatok sem elhanyagolhatóak.

– Hogyan zajlik a felkészülés?

– Minden hétköznap edzünk, a hét elején általában terepen készülünk, aztán a díj- és akadályhajtást gyakoroljuk. Hétvégenként a lovak is pihennek. Minden versenyre hasonlóan készülünk, de időnként ismert edzők is eljönnek hozzánk. A négyesfogatban világbajnoki címet szerző Bárdos György és Bőhler János mellett tanulhattam a díjhajtást, míg Jámbor Vilmos az akadályhajtásra készített fel. A nemzetközi versenyekre kamionnal járunk, az állandó sofőrünk, Huppauer László segítsége nagyon sokat jelent nekünk. Az említettek mellett természetesen ki kell emelnem a Kovács családot, hiszen nekik köszönhetem a versenyzői karrierem, illetve nagyszüleimet, aki mindegyik, így a külföldi versenyeimre is elkísérnek és támogatnak.

A fogathajtásról dióhéjban

A fogathajtás három kategóriából áll. A díjhajtás célja, hogy elbírálja a jármódok szabályosságát és ütemességét, a lovak mozgásának összehangoltságát, valamint a lovak mozgás közbeni korrekt tartását és elhelyezkedését, a hajtó stílusát, pontosságát, fogat feletti uralmát. A maratonhajtás a fogathajtás terepversenye. Célja, hogy próbára tegye a lovak erőállapotát, állóképességét, edzettségét, valamint a hajtók ügyességét, iramérzékét, hajtótudását. Az akadályhajtás során próbára teszik a lovak erőállapotát, engedelmességét, hajlíthatóságát, valamint a hajtók ügyességét, hozzáértését. A pályán a fogatoknak megadott sorrendben kell teljesíteniük az akadályokat.

– A lovassport meglehetősen költséges, így nyilvánvalóan a lovakra és a felszerelésre is nagyon oda kell figyelni.

– A legfontosabbak természetesen a lovak, akik a lehető legjobb bánásmódot igénylik. Versenyzői szempontból egy ló sérülése, kiesése egy egész szezont tönkretehet, emellett a lovak felépülése is hosszú időt vehet igénybe. Állandó gondoskodást igényelnek az év minden napján. A lovakat 6-8 hetente patkoljuk, ezt a munkát nálunk a nagyigmándi Nagy Tamás végzi. Egy ló 7 és 13 éves kora között a legalkalmasabb a fogathajtásra, erőnlétileg és rutin szempontjából ebben az időszakban képesek a legjobb teljesítményre. Ami a felszerelést illeti, egy kocsi folyamatos szervizelés mellett akár 20 évig is használható.

– Melyek a legalkalmasabb lófajták a fogathajtásra?

–Mi nóniuszokkal és lipicaiakkal versenyzünk, egyébként a holland sportló a legnépszerűbb a nemzetközi mezőnyben.

– Mik a tervei a közeljövőre?

– Új lovakkal és új fogattal vágunk neki az idei versenyszezonnak, a legfontosabb célunk pedig a 2021-es hollandiai világbajnokságon való részvétel kiharcolása.

A Dadi Lovasklub Egyesületről röviden

A Dadi Lovasklub Egyesületet Kovács Gábor alapította 2013-ban, versenyzés céljából. Az egyesület jelenlegi elnöke Kovács Gábor fia, László. Az alapító 1980 óta foglalkozik lovakkal, jelenleg 22 lova van, ebből öt lipicai tenyészkanca, amelyek a Magyarország őshonos lófajtáinak tenyésztését elősegítő pályázati programban is szerepet kapnak.

Az egyesületnek Szabó Roland mellett további három versenyzője is van díjhajtásban, alsóbb kategóriákban, emellett díjugratókat is támogat. Az egyesület szervezi a császári Egresi réten tartott háromnapos, B-kategóriás országos versenyt is, amely Császár önkormányzatának jelentős támogatásával valósul meg évről évre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában