újra a pályán

2020.06.18. 10:06

Barátságos tornával indult újra a rögbi Esztergomban

Zajlanak az események az Esztergomi Vitézeknél: többek között új vezetőedző került a bajnoki címvédő férficsapat élére, felújítják az egyesület rögbipályáját, emellett egy barátságos torna keretében végre mérkőzéseket is rendeztek.

Kun Attila

Forrás: Beküldött

Az Esztergomi Vitézek a korlátozások enyhülésével (bár még a szurkolók távolmaradásával) hétfős felkészülési tornát rendezett a közelmúltban a helyi RCH-pályán. A hosszú kihagyás ellenére magas színvonalat hozó tornára önálló klubok, emellett vegyes sportolói közösségek is jelentkezhettek. Végül hét csapat adta le a nevezését, melynek végeredménye a következőképpen alakult: 1. Esztergom felnőtt, 2. Esztergom junior, 3. International Hurkatöltők, 4. Soproni Sasok, 5. Budapest Exiles, 6. Debreceni EAC, 7. Budapesti Kosok. A férfimérkőzések mellett női, leány és gyermekmeccseket is játszottak.

A tornát követően megkezdték az RCH-pálya automata öntözőrendszerének kiépítését. A felnőttcsapat szakmai munkájával kapcsolatos legfontosabb információ, hogy távozott a dél-afrikai játékos-edző, ­Zwelakhe Sodladla, aki – egy egyéves angliai kitérőt leszámítva – 2016 óta szolgálta az az egyesületet és elévülhetetlen érdemeket szerzett a bajnoki cím tavalyi megszerzésében. Sodladla visszatért hazájába. Utódja a csapat rutinos, korábbi válogatott játékosa, a korábban szövetségi kapitányként is tevékenykedő Suiogan Károly lesz.

Bár az országos szövetség a tizenötös rögbibajnokságot befejezettnek nyilvánította, a Vitézeknél abban bíznak, hogy a hetes férfi és női bajnokságot meg tudják tartani, hiszen az esztergomiak mindkét sorozatban esélyesek a bajnoki címre. Koller Józseftől, a Vitézek elnökségi tagjától azt is megtudtuk, hogy a csapat moldáv idegenlégiósai jelenleg még otthon tartózkodnak, emellett a közeljövőben a Szeged és a Batta ellen játszik tesztmérkőzéseket a csapat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában