NB I.

2018.11.09. 12:35

A sereghajtóhoz látogat a Fradi

A listavezető Ferencváros az esélyek alapján könnyű mérkőzés előtt áll a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában, melynek szombati játéknapján a sereghajtó Haladás vendége lesz.

Diósgyõr, 2018. október 27. A gólszerzõ ferencvárosi Böde Dániel (b) és csapattársa, Davide Lanzafame a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában játszott Diósgyõri VTK - Ferencváros mérkõzésen a Diósgyõri Stadionban 2018. október 27-én. MTI/Czeglédi Zsolt

A szombathelyiek Horváth Ferenc irányításával még nem szereztek pontot az NB I-ben, sorozatban öt vereség a mérlegük, ezzel szemben a fővárosiak Szerhij Rebrov irányításával egyre jobban teljesítenek, legutóbb az MTK elleni örökrangadón is könnyed győzelmet arattak.

Érdekesség ugyanakkor, hogy egy évvel ezelőtt hasonló körülmények között találkoztak egymással a felek, a Haladás csak jobb gólkülönbsége miatt volt utolsó előtti, a Ferencváros pedig rosszabbal volt második a Videoton mögött, amikor megrendezték az új szombathelyi aréna nyitómérkőzését, amelyen 2-1-re diadalmaskodtak a hazaiak.

A címvédő MOL Vidi FC azt követően, hogy csütörtökön újabb bravúros győzelmet aratott a görög PAOK felett az Európa-ligában – amelynek köszönhetően három hét múlva a BATE Boriszov otthonában akár már a továbbjutást is kiharcolhatja – a Mezőkövesd otthonába látogat. A fehérváriak eddig hat pontvesztésükből ötször az európai kupameccsük után nem tudtak győzni, azonban egy újabb botlással tovább nőhetne a hátrányuk a Ferencvárossal szemben, mely jelenleg 8 ponttal előzi meg a Vidit, igaz, egy mérkőzéssel többet játszott Marko Nikolic együttesénél.

A második helyen álló Budapest Honvéd a Paks vendége lesz: a Tolna-megyeieknek a legutóbbi fordulóban egy hosszú hazai veretlenségi sorozatuk szakadt meg a MOL Vidivel szemben, most újra saját közönségük előtt szerepelhetnek.

A 14. forduló programja:

szombat:

Diósgyőri VTK-Debreceni VSC 14.30

MTK Budapest-Puskás Akadémia FC 17.00

Kisvárda Master Good-Újpest FC 17.00

Paksi FC-Budapest Honvéd 17.00

Szombathelyi Haladás-Ferencváros 19.30

vasárnap:

Mezőkövesd Zsóry FC-MOL Vidi FC 15.30

A tabella:

1. Ferencváros 13 9 3 1 27-10 30 pont

2. Budapest Honvéd 13 8 2 3 18-8 26

3. MOL Vidi FC 12 6 4 2 24-12 22

4. MTK Budapest 13 6 3 4 18-18 21

5. Debreceni VSC 13 5 6 2 20-17 21

6. Mezőkövesd Zsóry FC 13 5 4 4 21-17 19

7. Újpest FC 12 5 4 3 12-9 19

8. Paksi FC 13 5 4 4 19-18 19

9. Puskás Akadémia 13 4 2 7 14-19 14

10. Kisvárda Master Good 13 2 3 8 12-28 9

11. Diósgyőri VTK 13 1 3 9 10-24 6

12. Szombathelyi Haladás 13 1 2 10 11-26 5

Borítókép: A gólszerző ferencvárosi Böde Dániel (b) és csapattársa, Davide Lanzafame a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában játszott Diósgyőri VTK – Ferencváros mérkőzésen a Diósgyőri Stadionban 2018. október 27-én.

MTI / Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!