brigetio kerékpár egyesület

2019.02.13. 15:24

23-szor végzett dobogós helyen az év komáromi bringása

Éves közgyűlését tartott szombaton a komáromi Brigetio Kerékpáros Sportegyesület a Monostori Erődben. Többek között átadták az Év Kerékpárosa-díjat is.

Nagy Tamás

Forrás: 24 Óra

Fotó: Nagy Tamás

A Monostori Erődben tartotta évadnyitó közgyűlését a Brigetio Kerékpáros Sportegyesület. Az első napirendi pontban Gregor Zoltán, az egyesület elnöke számolt be az előző évi tevékenységükről. Az elnök kiemelte, hogy az egyesületi tagok közös munkájának is köszönhetően számos programot valósítottak meg az elmúlt évben Komáromban.

Fotó: Nagy Tamás / 24 Óra

– Felhívtuk a figyelmet az egészséges életmód fontosságára, valamint a Komáromi Napok részeként megrendeztük a IV. Brigetio MTB Maraton- és Gyermekversenyt és augusztusban a IV. Brigetio Országúti Mezőnyversenyt. A Brigetio Országúti- és MTB időfutam a magyar–szlovák határon átnyúló időfutam-bajnokság része volt – mondta Gregor Zoltán.

Hozzátette: az országúti verseny volt az egyesület legnagyobb szabású rendezvénye, amelyen 258 induló vett részt. A folytatásban a tagok elfogadták a tavalyi pénzügyi beszámolót, valamint megszavazták az idei költségvetési tervezetet is.

Átadták az „Év kerékpárosa” díjat

A közgyűlésen a vezetőség átadta az „Év Kerékpárosa” díjat, amelyet idén Nagy Tomášnak ítéltek oda. A kerékpározó kimagasló versenyeredményeinek köszönhetően érdemelte ki az elismerést. Nagy Tomáš 2018-ban a Brigetio Kerékpáros Sportegyesület színeiben versenyzett és összesen 47 versenynapot teljesített. Szezonja nagyon eredményes volt, hiszen 23 alkalommal állhatott dobogóra, ebből tízszer annak legfelső fokára. Többek között abszolút kategóriában megnyerte a komáromi Brigetio Országúti Időfutamot.

23-szpr volt dobogós tavaly a bringás (Fotó: Nagy Tamás / 24 Óra)

A hatodik napirendi pontban az egyesület tisztújítása következett. A következő két évre a Brigetio Kerékpáros Sportegyesület elnökének Gregor Zoltánt, alelnökének Héregi Pétert, gazdasági vezetőjének Tapsonyi Sándort, elnökségi tagnak pedig Agócs Gábort és ifj. Héregi Pétert választották meg a tagok. A továbbiakban Agócs Gábor ismertette a nyári edzőtábor tervezetét, valamint a tagok átvehették az idei egyesületi pólókat és kulacsokat is.

A tagok meghatározták az idei célokat is, amely tartalmazza többek közt az Egészségmegőrző Program, a Brigetio MTB Maraton- és Gyermekverseny, valamint az Országúti Mezőnyverseny megszervezését és lebonyolítását is. Gregor Zoltán elmondta, hogy utóbbi az Olimpiai Ötpróba és a Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság részét képzi. Kitért arra is, hogy főként az Amatőr Kerékpáros Bajnokságban akarnak eredményesen szerepelni, valamint ösztönözni szeretnék a komáromiakat, hogy minél többet kerékpározzanak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában