Sport

2017.07.02. 10:19

A tatabányai kosárlabdacsapat több játékossal is erősítene a nyáron

Július 21-én zárul a nevezés a honi kosárlabda-bajnokságok különböző osztályaiban, mint Mózes Emil szakosztályvezetőtől megtudtuk, a Tatabányai KC is leadja nevezését az amatőr női NB I.-be.

Vá. T.

– Amikor kiderül, hogy hányan indulhatnak a bajnokságban, akkor válik ismertté, hogy mikor rajtol a szezon, mindenesetre szeptember utolsó hétvégéje tűnik a legvalószínűbb időpontnak – fogalmazott Mózes Emil.

A csapat ennek megfelelően minden bizonnyal augusztus végén–szeptember elején kezdi meg a felkészülést a szezonra. A csapatvezető arról is beszámolt: néhány játékost mindenképpen igazolnak majd a nyáron, az előző bajnokság keretéből ugyanis mindössze 6-7 kosárlabdázó maradt. Mózes Emil szerint 5-6 fővel fel kell tölteni a keretet, minden posztra. A szakosztályvezető szerint célokról is akkor érdemes beszélni, ha már ismertté válik a játékoskeret.

Egyelőre annyi bizonyos, hogy a center Hevesi Mercédesz Angliában vállal munkát, ötös poszton tehát mindenképp vérfrissítés kell.

A TKC-nak egyébként nincs lekötve felkészülési mérkőzése, Mózes Emil azonban elképzelhetőnek tartja, hogy meccsekkel is hangolnak az előttünk álló bajnokságra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!