Sport

2017.06.09. 10:22

Óriási győzelemmel ünnepelte meg új pályáját a Bokod

Címkék#Bokod

Bokodon megújult a sportlétesítmény, amelynek hivatalos átadó ünnepségét a felnőtt bajnoki záró forduló, a Bokod–Tég-Felsőgalla bajnoki meccs előtt tartották.

kemma.hu

A bokodi nagy centerpálya egy talajcserén esett át, mögötte egy világítással ellátott edzőpályát hoztak létre, az öltöző alapterülete a kétszeresére nőtt, lettek új kispadok, labdafogó háló, illetve korlát is.

A nemzeti színű szalag átvágása után a mérkőzés igencsak gólgazdagra sikerült, 8-1-re nyertek végül a házigazdák. A bajnokavatáson átadták az aranyérmeket, és megkezdődhetett az ünneplés.

Szöllősi Péter, a bokodiak elnöke beszédében elmondta, örömteli, hogy a TAO-s lehetőségnek köszönhetően megvalósíthatták elképzeléseiket, az MLSZ megyei társadalmi elnökeként, dr. Kancz Csaba szólt a megjelentekhez, aki kiemelte Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő asszony hathatós segítségéért is.

– Fejlődik a sportegyesület, és ehhez mérten szükség van további infrastrukturális fejlesztésekre is. Az együttes egyébként idei teljesítményével meghálálta mindezt, megnyerték a pontvadászatot, összesen hetvenhét pontot gyűjtöttek a szezon alatt – hangsúlyozta.

Khéner László, az MLSZ megyei igazgatója leszögezte, a magyar labdarúgás kilencvenhét százalékát az amatőrök alkotják, ezért is fontos innen építkezni, a fejlődéshez biztos alapok kellenek.

Veres Zoltán, Komárom-Esztergom megye jegyzője kiemelte, az önkormányzat fő feladata a területfejlesztési feladatok támogatása, Csonka László, Bokod polgármestere pedig szintén megköszönte, hogy a megyei vezetőség ilyen csodát biztosított nekik. Majd jelképes ajándékkal hálálta meg, hogy a klub elnöke, illetve felesége milyen sokat tesz az egyesületért.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!