Erőt próbáló gyalogtútára hívják a környeieket

A vérbeli túrázók persze térképekkel is felfegyverkezve készülnek a túrára, annak is utána néznek, milyen látnivalókkal találkoznak majd útközben. Varga Sándor régi túrázó: őt ez az útvonal, a Vérteserdő bármely szeglete mindig lázba hozza, évszaktól függetlenül.

<hirdetes

Nemegyszer a barátait is idecsalogatja más városokból. Sándor, akárcsak a Vértes kirándulóhelyeinek másik nagy ismerője, Dallos István csupa jó tippel vértezi fel az út előtt állókat, de korábbi kalandos útjainkon minden állomáson élményeket idéz. De a felújított Béla-forrásnál időzve csak szóba jön a hegység névnek eredete: sokan ragaszkodnak a legendává nemesedett mondához, miszerint Béla király 1051-ben úgy futamította meg a hazánkra törő III. Henrik német-római császár seregeit, hogy azok vértjeiket eldobálva szaladtak ki az országból – így írta le Képes Krónikájában Kálti Márk. Más magyarázat szerint azt a Vértes nevű magaslatot jelöli, ahol a vértesszentkereszti kolostor áll.

A Vértesnek azonban – a források szerint már 1051 előtt is – ősi eredetű szóval – Vertus volt a neve, így említi Anonymus is. Az elnevezésmocsárral, fertővel körülvett erdőséget jelent, amelynek kialakulásában a szomszédos hegy is szerepet játszott. A mészkőhegység sziklatömege alól előtörő vizek Tatánál, Csákvárnál, Zámolynál, Mórnál egyaránt lápos rétségekbe fulladnak. A tájnak igen erős a históriai levegője: a Vértest körben várak övezték, közülük Vitányvár és a Vértessomló szomszédságában, az erdős magaslaton rejtező Várgesztes megmentésére országos program mellett civilek is összefogtak. A táj szépsége a költőket is megihlette: Gvadányi a vértes források hűsítő vizéről áradozott, Vörösmarty a kapberekpusztai Szép Ilonka forráshoz fűződő romantikus történetet örökítette meg.

Persze messzire vinne minket az irodalmi és történelmi kalandozás e tájon: a túrázók sok szépséggel és látnivalóval találkozhatnak errefelé, bármelyik évszakban bármelyik túraútvonalat is választanák – az országos Kék túra útvonalát, vagy éppen a Mária zarándokút jelzéseit követve. Vannak, akik a múlt más szegletét igyekeznek felderíteni barangolásaikon: a bányászat emlékeit, amelynek bőségesen akad nyoma a Vértes peremén, Oroszlánytól Környebányáig, Tatabányától Pusztavámig. A térségben az első külszíni szénrétegre 1790-ben bukkantak Vértessomló – korabeli nevén Zsemlye – határában.

A szén meghatározóan rányomta bélyegét a tájra: ennek nyomai ma is látszanak. Az aknalejáratokat néhány éve a tatabányaiak felújították, rendbe tették, kilátókat építettek a hajdani aknatornyokból, múzeumokat alakítottak ki: akár ezek is lehetnek egy önálló túra állomásai a Tatabányai Múzeum korábbi fotográfusa, Dallos István szerint.

Környe és Vértessomló között, Vitányvár, Szarvaskút és Mátyáskút érintésével halad el az egyik túraútvonal: sokan megtették már e pár kilométert a dimbes-dombos, erőt próbáló, de még a télutón is varázslatos szakaszon. Ebben a térségben található Környebánya, amely nevéből is adódóan a bányaművelésnek, a szénnek köszönheti létét. Az első szenet itt 1911-ben hozta fel a Hungária bányatársaság fel, a Ferenc és Lipót akna mellett itt épült ki a két kolónia, a Regina- és Hermina-telep, a tatabányai „példa” alapján, hatajtós házakkal, tiszti lakásokkal, gangos házakkal, a ma erdei iskolaként működő bányaigazgatósági épülettel, kaszinóval – erősen átépített formában.

Svétecz László helytörténész, több tanulmány szerzője feldolgozta már e térség gazdag múltját: Környén és a hozzátartozó településrészeken, pusztákon sok érdekesség – és sajnos inkább emlék – is várhatja a vándor utazót. Környe már a rómaiak idején is létezett: a rómaiak idejében a közelben haladt el a Brigetiót (Szőny) Alba Regiával (Székesfehérvár) és Sopianae-val (Pécs) összekötő katonai erődrendszer, amelynek egyik központja éppen Quirinum volt – a mai Környe területén. Jelentőségére utal az itt fellelt sok lelet. Az erődítmény köveiből épült a környei tó gátja, amely ma is jól látható, de sok megmunkált követ építettek be a lakóházakba is.