Sport

2016.12.29. 13:44

Erős Gábor: Többet értem el, mint amire számítottam

Befejezte pályafutását megyénk egyik legsikeresebb labdarúgó-játékvezetője, az asszisztensként a világ legjobbjai közé emelkedő Erős Gábor. Pályafutásáról, a szakmáról vallott nézeteiről és jövőbeni terveiről beszélgettünk az esztergomi sportemberrel.

Kun Attila

[caption id="" align="alignleft" width="350"] Erős Gábor szerint az idő (Fotó:focivirok.hu)
[/caption] – Hosszú és sikeres pályafutás ért véget a Ferencváros–MTK örökrangadón...
– A FIFA (Nemzetközi Labdarúgó Szövetség - a szerk.) korábbi döntése értelmében az élvonalban már nem lehet 45 éves kor felett működni. Bár a FIFA később eltörölte ezt a szabályt, sok nemzeti szövetség, így a magyar is alkalmazza még. Mivel én is elértem a korhatárt, az őszi idény végén lezárult a pályafutásom.

– A játékvezetés köztudottan nem tartozik a leghálásabb szakmák közé. Ön miért döntött mégis mellette?
– Sporttagozatos iskolába jártam Esztergomban, de ott a labdarúgás nem volt a választható sportágak közt. Korábban serdülőként fociztam Esztergomban, emiatt sem akartam elszakadni a futballtól. A játékvezetéssel pedig kedvenc sportágam mellett maradhattam.

– Nyilván ön is legalulról indult.
– Így van, bár a kezdés nem volt éppen szokványos. Egy Nagysáp–Tarján megyei ifi bajnokival kezdtem 1994-ben. Nagysápon nem tűnt játékra alkalmasnak a pálya, ezért a felnőtt mérkőzés játékvezetője rám bízta a döntést, hogy lejátsszuk-e a meccset. Én úgy döntöttem, hogy nem. Megbeszéltük a csapatokkal a pályaválasztói cserét, és miután a megyei szövetség versenybizottsága is engedélyt adott erre, elutaztunk Tarjánba és lejátszottuk a két mérkőzést - még aznap.

Névjegy

született: Esztergom, 1971. szeptember 5.

első osztályú bajnoki mérkőzéseinek száma: 326

Legjelentősebb kupamérkőzései: 2 BL elődöntő, 1 BL-döntő, 1 Emír Kupa elődöntő, 1 Emír Kupa döntő. Mindezek mellett több tucat kupamérkőzés

Legjelentősebb válogatott tornái: U17 világbajnokság (2009, Nigéria), U20 világbajnokság (2007-Kanada; 2013-Törökország), U21 Európa-bajnokság (Portugália, 2006), olimpiai labdarúgótorna (Peking, 2008), Európa-bajnokság (Lengyelország–Ukrajna, 2012), világbajnokság ( Dél-afrikai Köztársaság, 2010) Gulf Kupa (Kuwait, 2003;Bahrein, 2011)

A rengeteg kiemelt mérkőzésből a legjelentősebbek: Argentína–Nigéria (olimpiai döntő, 2008, játékvezető: Kassai Viktor, másik asszisztens: Vámos Tibor); Németország–Spanyolország (vb-elődöntő, 2010, játékvezető: Kassai Viktor, másik asszisztens: Vámos Tibor); Barcelona–Manchester United (Bajnokok Ligája-döntő, 2011, játékvezető: Kassai Viktor, másik asszisztens: Ring György).

Többször megválasztották az év asszisztensének hazánkban.

2010 augusztusában, a világbajnokságot követően rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nála. Októberben műtötték, a következő év májusában pedig már BL-döntőn működött közre.

– Ezek után hamar lépdelt felfelé a ranglétrán.
– 1997-ben lettem NB III.-as, három évvel később pedig országos kerettag. Egy Videoton–Újpest mérkőzésen mutatkozhattam be az NB I.-ben 2001-ben. 2003-ban lettem FIFA-játékvezető.

Ars poeticája:

„Az egyenlő feltételek biztosítása, eközben pedig alázattal szolgálni a világ legszebb sportját”.

– Miért éppen az asszisztensi pozíciót választotta?
– A FIFA kettéválasztotta a játékvezetői és az asszisztensi kereteket. Felmértem, hogy vannak nálam jobb játékvezetők is, így asszisztensként tovább juthatok. Az NB III.-tól kezdve már csak ebben a szerepkörben működtem.

– Később nemzetközi szinten is komoly sikereket ért el.
– Bár valóban rangos mérkőzésekre és tornákra jutottam el, azért a szamárlétrát nekem is meg kellett másznom. Az újonc FIFA-kerettagokat utánpótlás-mérkőzéseken vezetik be a legmagasabb szintre, én is egy korosztályos minitornán kezdtem a nemzetközi karrierem. Oda egyébként Kassai Viktorral utaztam. Később utánpótlás-világversenyek következtek, majd jött a felnőtt szint.

– Szakmailag mit tart pályafutása csúcsának?
– Természetesen a 2011-es Barcelona–Manchester United BL-döntőt, valamint a 2010-es világbajnokságon lejátszott Németország–Spanyolország elődöntőt. Nagy élmény volt a 2008-as pekingi olimpia fináléja, az Argentína–Nigéria mérkőzés is, elsősorban az Olimpiai játékok hangulata és a telt házas Madárfészek-stadion atmoszférája miatt is. Nem mindennap vezethetünk meccset több mint 90000 néző előtt.

– A legmagasabb szintre jutott el, bejárta a világot, így a kérdés most nem az, hogy hol vezetett, hanem az, hogy hol nem?
– Dél-Amerikát és Ausztráliát leszámítva az összes kontinentális szövetség területén volt megbízatásom.

– Vannak esetleg kedvenc pályái?
– Talán a Wembley-stadiont említhetném, hiszen mégiscsak a futball szentélyéről beszélünk. Nagy élmény és megtiszteltetés volt ott vezetni.

– Nyilván rengeteg játékossal, edzővel, sportvezetővel és kollégával ismerkedett meg az évek során. Tartja valamelyikükkel a kapcsolatot?
– Szerencsére sok jó kapcsolatra, barátságra tettem szert, elsősorban a kollégák közül. Jóban vagyok a brit Howard Webb-bel és a spanyol Alberto Undiano Mallenco-val, a német Wolfgang Starkkal és az uruguayi Martín Vázquezzel pedig rendszeresen SMS-ezünk. A hazai kollegák közül Vámos Tiborral tartok szoros kapcsolatot, vele jártam meg az olimpiát, valamint az U17-es és az U20-as vb-t is. A legjobb barátságot azonban Kassai Viktorral ápolom. Több, mint 400 meccset csináltunk végig együtt és továbbra is őt tartom a világ legjobb játékvezetőjének. Tudom, mennyi munkával jár erre a szintre eljutni. Az asszisztensi munka egyébként az alkalmazkodás művészete is, hiszen minden játékvezetőnek más a habitusa, stílusa, követelményrendszere. Én szerencsére mindenkivel ki tudtam jönni pályafutásom során.

– Hogyan jellemezné magát játékvezetőként?
– Szigorú és igazságos. A szabályokat be kell tartani illetve tartatni, különben felborul a rend a pályán. Korábban oktattam és vizsgáztattam is a játékvezető-jelölteket, ezt ott is szem előtt tartottam.

– Elégedett a pályafutásával?
– Többet értem el, mint amire számítottam. Hálás vagyok mindenkinek, aki segített és támogatott, elsősorban Viktornak.

– Nyilván voltak gyengébb meccsek, rázós pillanatok is...
– Természetesen, ez minden játékvezetővel előfordul. A daganatos megbetegedésem és az abból való felgyógyulásom után azonban nem akarok rosszra gondolni. Elfogadom azt ami volt, az idővel úgyis minden megszépül.

– A pályafutása nem hatott ki a munkájára és a családi életére?
– Vállalkozóként a magam uram vagyok, az egyik alkalmazottam pedig sok mindenben segített, így simán mentek a dolgok. A családom pedig mindig támogatta a játékvezetői karrierem.

– Mit tart nehezebbnek: kezdő játékvezetőként egy megyei szomszédvári rangadón, vagy kellő rutinnal felvértezve, több tízezer néző előtt egy Bajnokok Ligája-meccsen működni?
– Nem tennék különbséget. Minden tiszteletem a megyei alacsonyabb osztályokban vezető kollégáké, tapasztalatból mondom, ott sem könnyű játékvezetősködni Egy kezdő játékvezetőnek a megyei III. osztály a BL. Mindenki a saját szintjén próbálja kihozni magából a legtöbbet, mindenkinek az adott osztályban kell megfelelnie.

– Mit tanácsolna egy olyan személynek, aki gondolkodik a játékvezetői karrieren, illetve egy kezdő kollégának?
– Aki szeretné jobban megismerni a labdarúgást és közelebb akar kerülni hozzá, annak mindenképpen ajánlom ezt a szakmát. Érdemes kipróbálni, mert rengeteg szépséget rejt magában. Az sem mellékes természetesen, hogy kereset-kiegészítésnek sem rossz. A kezdőknél pedig a kitartás és az alázat a legfontosabb. A befektetett munka előbb-utóbb megtérül. Sokan azt hiszik, hogy fél évnyi működés után már minden rendben lesz, de ez hosszú évek kérdése.

– Bár a magyar labdarúgás az idei Eb-szereplés ellenére nem sokat tudott felmutatni az elmúlt évtizedekben nemzetközi szinten, a játékvezetőink - gondoljunk a közelmúltból akár Puhl Sándorra vagy Kassai Viktorra - a világelithez tartoztak-tartoznak. Hová helyezné jelenleg a magyar játékvezetést?
– Ugyanoda, ahová mindig is tartozott: a világ élvonalába. A magyar labdarúgás szerencsére folyamatosan termeli a tehetséges és rátermett játékvezetőket, remélhetőleg ez a jövőben sem változik.

– Ha az MLSZ nem ragaszkodna a korhatárhoz, folytatná?
– Nehéz kérdés. A sok utazás, edzőtáborozás, lemondás miatt talán már nem.

– Azért nyilván nem távolodik el szeretett sportágától...
– Továbbra is tagja vagyok a megyei igazgatóság elnökségének, emellett a játékvezetés terén is vannak még lehetőségeim. Utóbbi azonban még a jövő zenéje.

első osztályú bajnoki mérkőzéseinek száma: 326

Legjelentősebb kupamérkőzései: 2 BL elődöntő, 1 BL-döntő, 1 Emír Kupa elődöntő, 1 Emír Kupa döntő. Mindezek mellett több tucat kupamérkőzés

Legjelentősebb válogatott tornái: U17 világbajnokság (2009, Nigéria), U20 világbajnokság (2007-Kanada; 2013-Törökország), U21 Európa-bajnokság (Portugália, 2006), olimpiai labdarúgótorna (Peking, 2008), Európa-bajnokság (Lengyelország–Ukrajna, 2012), világbajnokság ( Dél-afrikai Köztársaság, 2010) Gulf Kupa (Kuwait, 2003;Bahrein, 2011)

A rengeteg kiemelt mérkőzésből a legjelentősebbek: Argentína–Nigéria (olimpiai döntő, 2008, játékvezető: Kassai Viktor, másik asszisztens: Vámos Tibor); Németország–Spanyolország (vb-elődöntő, 2010, játékvezető: Kassai Viktor, másik asszisztens: Vámos Tibor); Barcelona–Manchester United (Bajnokok Ligája-döntő, 2011, játékvezető: Kassai Viktor, másik asszisztens: Ring György).

Többször megválasztották az év asszisztensének hazánkban.

2010 augusztusában, a világbajnokságot követően rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nála. Októberben műtötték, a következő év májusában pedig már BL-döntőn működött közre.

Ars poeticája: „Az egyenlő feltételek biztosítása, eközben pedig alázattal szolgálni a világ legszebb sportját”. Erős Gábor szerint az idő (Fotó:focivirok.hu) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!