2016.09.10. 10:29
Újabb kőkemény meccs vár a Grundfos Tatabányára
Az első fordulóban a második bajnoki mérkőzését vívja a Tatabánya. Ez azért lehetséges, mert kedden, a hetedik fordulóból előrehozott találkozón játszott Veszprémben Matics Vladan vezetőedző csapata. A kék-fehérek most a Tisza partjára látogatnak.
Szeged – Grundfos Tatabánya KC
Szeged, szombat: 18 óra.
Még erős túlzással sem lehet könnyűnek nevezni a tatabányaiak szezonkezdését. Az első körben Európa egyik legjobb együttesével csaptak össze. A hétvégén pedig a második legütősebb magyar gárdához látogatnak Harsányiék. Egy gondolat erejéig érdemes visszakanyarodni a veszprémi derbire, amelyen azon túl, hogy majd'' ötven percig jól teljesített a Grundfos KC, szerencsére senki sem sérült meg. Ezt már csak azért is érdemes leszögezni, mert a Matics-csapat sérültjei egyre jobb állapotba kerülnek. Vranjes például – ha csupán 10 percre is – már Veszprémben pályára is lépett, sőt gólt is lőtt. Ugyanez mondható el Bozsovicsról és Siposról is. Sőt, a héten már edzésre jelentkezett Székely kapus is. Egyelőre úgy tűnik, mindössze Nagy Szabolcs nem tudja még vállalni a játékot.
– Remélhetőleg egyre jobb formába lendül a társaság – emelte ki Kontra Zsolt, a tatabányaiak technikai vezetője. – Az első két találkozó kiválóan alkalmas arra, hogy még inkább összecsiszolódjon a csapat, illetve, hogy a jelentkező hiányosságokat mihamarabb kiküszöböljük. A mostani meccsen is a házigazdák az esélyesek, de senki ne gondolja, hogy feltartott kézzel lépünk pályára. Szeretnénk minél többet kihozni magunkból, hogy ez mire lesz elegendő, az a helyszínen dől el. De úgy gondolom, a veszprémihez hasonló hozzáállással Szegeden sem kell szégyenkeznünk – fogalmazott.