Sport

2016.09.02. 14:06

A perui dzsungel sem jelentett akadályt Komárom legkeményebb emberének

Szőnyi Ferenc komáromi ultratriatlonista idén sem pihent: a magyarországi versenyek mellett Ausztriában, Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában is megmérettette magát, de a legnehezebb versenye talán a perui Jungle Ultra volt.

Kun Attila

A komáromi vasember számos versenyt teljesített ebben az évben is, a január óta eltelt időszak eseményeiről és élményeiről beszélgettünk vele.

– Mikor kezdődött a versenyszezonja?
– Az első versenyem idén a Fertő-tavat megkerülő 120 km-es Burgenland-futóverseny volt januárban, amelyen negyedik alkalommal indultam. Rendhagyó időpontban, hajnali négykor rajtolt a verseny, ráadásul mínusz 12 fokban kellett futnunk, ez tehát egy valódi állóképességi teszt volt. Nagyjából 1600-an indultunk, én végül 13 óra alatt teljesítve a távot az első 20 között végeztem. A legfontosabb cél az volt, hogy még világosban célba érjek, ez szerencsére sikerült is. Ezek az év eleji hónapok a legintenzívebbek egyébként a felkészülés szempontjából, ekkor, az alapozás időszakában napi 20-30 kilométert futok.

– Ezt követően legközelebb áprilisban versenyzett, innen azonban már sűrű volt a programja.
– Valóban, április és július között hét versenyen vettem részt. Amikor a sárvári 24 órás versenyen indultam, már biztos volt a perui Jungle Ultrán való részvételem, így ezt a megmérettetést is a felkészülés részeként fogtam fel. Végül 176 kilométert teljesítettem, amivel a korcsoportomban az 1. helyen végeztem. A verseny közben egyébként vihar és szakadó eső is nehezítette a dolgunkat. Ugyanebben a hónapban részt vettem egy 10 km-es Komárom-Révkomárom futóversenyen is, amely azért is volt jó számomra, mert a rövidebb táv miatt itt nagyobb sebességgel futhattam.

– Peru előtt még Lengyelországban is járt.
– Májusban a Gwint Ultra 100 mérföldes verenyen indultam. Nowy Tomysl déli részén, sík terepen kellett haladnunk, de a földutak miatt is nehéz terep alaposan megrostálták a mezőnyt. Bár jó volt az idő, mi inkább aszfalthoz szoktunk, ezért nem volt könnyű teljesíteni a távot.

– Ezt pedig már a perui verseny követte...
– Az akklimatizáció és a nagy távolság miatt már május végén kiutaztunk Peruba Horváth György barátommal, aki a segítőm is volt egyben. A perui fővárosba, Limába érkeztünk, onnan Cuzco-ba, az ország délkeleti részébe utaztunk tovább. Innen kisbuszokkal haladtunk a verseny helyszínére, a Manu Nemzeti Parkba. A verseny június 4-11. között zajlott, öt nap alatt 230 kilométert kellett teljesítenünk a dzsungelben. A rajt 3000 méteres magasságon volt, innen 460 méterig kellett lehatolnunk az esőerdőben. Nem is a távolság okozta legnagyobb problémát eleinte, hanem a fenti száraz, oxigénben szegény levegő.

– Hogyan zajlott a verseny?
– Minden nap végén el kellett érnünk a kijelölt célpontot. Mivel térképet nem kaptunk, a helyi indiánok által kiszalagozott ösvényeken kellett haladnunk. Naponta egyébként 35-40, az utolsó napon 70-80 km-t kellett teljesíteni.

– Mi volt a legnehezebb a verseny során?
– Az összes felszerelésünket magunkkal kellett vinnünk, az állandó pára és eső miatt viszont egy idő után már nem száradtak meg a ruháink. Az állandó 28 fok körüli meleg és a rendkívül magas páratartalom pedig hidratációs zsákutcát okozott: ebben a melegben folyamatosan inni és hűteni kell magunkat, de a bevitt folyadékot hamar ki is izzadjuk. Nagy a túlmelegedés veszélye.

– Azért egy esőerdőben más veszélyek is leselkednek az emberre...
– Komoly problémát jelentett a rengeteg rovar, emiatt minden nap függőágyban kellett aludnunk. Persze egy idő után már az sem száradt meg... Állandóan ingoványokon, mocsarakon és sűrű erdőn kellett átvágnunk, emellett folyóvizeken átkelni. Voltak olyan szakaszok is, ahol csak a patakok mentén, vagy éppen a patakmederben gázolva tudtunk haladni, mert a járhatatlan dzsungel miatt itt volt kiszalagozva az ösvény. Ilyen körülmények között a legjobb túrabakancsok is két nap alatt tönkremennek. Ez valójában nem is egy futóverseny, hanem egy erőállóképességi túlélőtúra volt, hiszen sok helyen egyáltalán nem lehetett futni.Veszélyt jelentettek a mérgeskígyók is, de egészségügyi eszközökkel, szikével, késsel, injekcióval, érszorítóval és kenőcsőkkel is el voltunk látva. A verseny végére leesett a lábujjkörmöm, tele voltam csípésekkel, szúrásokkal, karmolásokkal. Vészhelyzet esetére volt egy vészjelzőnk is, ennek használata esetén kimentettek minket, két órán belül érkezett egy helikopter. Erre szerencsére nem volt szükség.

– Segítették egymást a többi versenyzővel?
– Biztonságot ad, ha valakivel együtt futhat az ember, de én jobben szeretek egyedül haladni. Egyébként alig láttam valakit a táv teljesítése közben, néha feltűnt egy-egy versenytársam vagy az útvonalakat szalagozó indián. Nagyvadakkal sem kerültem szembe, azok jobban félnek tőlünk, mint mi tőlük.

– Hogyan pihente ki magát a verseny után?
– Horváth György barátommal megtekintettük az indián építészet remekeit, emellett megnéztük a fővárost is.

– Ezzel azonban még messze nem ért véget a versenyszezon.
– Júliusban féltávú ironman-versenyen indultam Dunaújvárosban, itt 1,9 kilométeres dunai úszás, 90 kilométer kerékpározás, valamint 21 kilométer kerékpározás szerepelt a programban. Itt egyébként nem csak versenyeztem, versenyelmélettel kapcsolatos előadásokat és csapatépítő tréninget is tartottam. Ez egy jó szintfelmérő is volt egyben, hiszen két éve nem vettem részt ironman versenyen. Ez jó főpróba volt az ausztriai, Bad Blumauban megrendezett tripla távú ironman versenyre, itt 11,4 km úszás, 540 km kerékpározás és 120 km kerékpározás várt ránk. A több, mint 11 kilométeres távot medencében kellett végigúsznunk, amihez komoly fegyelem kell. A versenyt egyébként alvás nélkül kellett teljesíteni, ami a második éjszakán már nem könnyű. Ezután sem volt azonban megállás, a csehországi Kladno-ban indultam a Sri Chimnoy 48 órás futóversenyen, ahol a korcsoportomban harmadik lettem. Itt elsősorban a versenyfegyelmemre voltam kíváncsi. A végén már voltak problémáim, a túlterhelés miatt a bokaizmom meg is sérült, de teljesítettem az erőpróbát. Ez volt egyébként az utolsó nagy versenyem az idén. Ezt augusztus 20-án a Komárom Európa Futóegyesület 20 éves fennállása alkalmából szervezett koppánymonostori Fenyves-futás követte, amely egy csapatösszejövetel és ünnepség is volt egyben.

– Mik a tervei az év hátralévő részére?
– Szeptember 22. és 25. között az egyesület tagjai Komárom lengyelországi testvérvárosába, a 355 km-re fekvő Sosnowiecbe indulnak. A távot gyalogosan, kerékpárral, vagy futva is meg lehet tenni, természetesen autós kíséret mellett. Én egyéniben, 50 óra alatt szeretném megtenni a távot, alvás nélkül, némi pihenéssel. Természetesen nemcsak a táv leküzdése, hanem a saját szervezés is motivál, hiszen mindig kellenek a célok!

Több, mint 2000 kilométer futva, úszva, kerékpárral - egy év alatt

Szőnyi Ferenc tavaly augusztus 1. óta a világ leghosszabb versenyeit teljesítette, ez világszinten is egyedülálló. Immár minden fajta távot és típúsú versenyt végigjárt. Az elmúlt bő egy év erőpróbáin összesen 2173 km-t teljesített, ebből 630-at kerékpárral, 13,3-et pedig úszva. A sárvári 24 órás versenyen és a perui Jungle Ultrán is az első, míg Csehországban a harmadik helyen végzett korosztályában.

 

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!