2016.07.21. 16:37
Három Komárom-Esztergom megyei sportoló utazik Rióba
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 158 sportoló nevezését küldte el a riói ötkarikás játékok szervezőinek. Komárom-Esztergom megyét három versenyző képviselheti a világ legnagyobb sporteseményén.
A MOB 294 főt utaztat, ehhez a szövetségek saját költségen még 25-30 sportszakember utaztatását finanszírozzák, természetesen a MOB koordinálása mellett - mondta Fábián László csapatvezető.
A magyarok Rióban 21 sportágban, asztaliteniszben, atlétikában, birkózásban, evezésben, cselgáncsban, kajak-kenuban, hegyikerékpárban, műugrásban, ökölvívásban, öttusában, súlyemelésben, sportlövészetben, teniszben, tornában, tollaslabdában, triatlonban, úszásban (medencés és nyíltvízi), vitorlázásban, szörfben, vízilabdában és vívásban versenyeznek. A csapatvezetés és a csapatiroda néhány tagja már a hétvégén elutazik Rióba, hogy előkészítsék a delegációk fogadását, szállását. A csapat jelentős része július 30-án indul közvetlen chartergéppel.
Komárom-Esztergom megyét három sportoló képviselheti a játékokon. Csernoviczki Éva az Ippon Judo Tatabánya SE cselgáncsozója a 48 kilogrammos súlycsoportban mérettetheti meg magát. A sportoló éremben bízik, erre pedig minden alapja meg is van: Londonban négy évvel ezelőtt bronzérmet szerzett, 2013-ban Budapesten és két éve Montpellierben Európa-bajnok lett. 2013 óta a 19 fajsúlyos versenyből 12-szer állhatott a dobogó valamelyik fokára.
Sidi Péter sportlövő a Komárom Olympia SE színeiben versenyez. A londoni olimpián kisöbű sportpuskában a hatodik helyen zárt, légpuskával 394 körrel a 13. helyen végzett. A kisöbű szabadpuska fekvő számában kilences holtversenyben lett a negyedik a selejtezőben. A szétlövésben végül a 11. helyet szerezte meg és nem jutott a döntőbe. Az idei év első fél éve jól sikerült Sidinek: májusban a dániai 300 méteres sportlövő Európa-kupán a nagyöbű standard puska 3 × 20 lövéses összetett versenyében 590 körrel világcsúcsot ért el, másnap a nagyöbű szabadpuska 3 × 40 lövéses versenyében újabb világcsúcsot teljesített, 1187 körrel.
Sportlövészetben még egy megyei versenyzőért szoríthatunk, Miskolczi Julianna a Komáromi VSE színeiben indul, sportpuska kategóriában. Idén az Európa-bajnokságon csapatban első, egyéniben a hetedik helyen végzett, ezzel jutott olimpiai kvótához.
Értük szurkolhatunk az olimpián:
ASZTALITENISZ (3): Pattantyús Ádám; Lovas Petra, Póta Georgina
ATLÉTIKA (19): férfiak – Baji Balázs (110 m gát), Csere Gáspár (maratoni futás), Hellebrandt Máté (20 km-es gyaloglás), Józsa Gábor (maratoni futás), Kővágó Zoltán (diszkoszvetés), Pars Krisztián (kalapácsvetés), Rácz Sándor (50 km-es gyaloglás), Srp Miklós (50 km-es gyaloglás), Venyercsán Bence (50 km-es gyaloglás); nők – Erdélyi Zsófia (maratoni futás), Kovács Barbara (20 km-es gyaloglás), Krizsán Xénia (hétpróba), Madarász Viktória (20 km-es gyaloglás), Márton Anita (súlylökés), Papp Krisztina (maratoni futás), Récsei Rita (20 km-es gyaloglás), Szabó Barbara (magasugrás), Szabó Tünde (maratoni futás), Zsivoczky-Farkas Györgyi (hétpróba)
Maratoni futásban Staicu Simona és Gyurkó Fanni is teljesítette az A-szintet, ám országonként csak a legjobb három idővel rendelkező indulhat.
BIRKÓZÁS (8): férfiak – Bácsi Péter (kötöttfogás, 75 kg), Kiss Balázs (kötöttfogás, 98 kg), Ligeti Dániel (szabadfogás, 125 kg), Lőrincz Tamás (kötöttfogás, 66 kg), Lőrincz Viktor (kötöttfogás, 85 kg), Veréb István (szabadfogás, 86 kg); nők – Németh Zsanett (75 kg), Sastin Marianna (63 kg)
CSELGÁNCS (8): férfiak – Bor Barna (+100 kg), Cirjenics Miklós (100 kg), Csoknyai László (81 kg), Tóth Krisztián (90 kg), Ungvári Miklós (73 kg); nők – Csernoviczki Éva (48 kg), Joó Abigél (78 kg), Karakas Hedvig (57 kg)
EVEZÉS (3): Pétervári-Molnár Bendegúz (egypár), Simon Béla, Juhász Adrián (kormányos nélküli kettes)
HEGYIKERÉKPÁR (1): Parti András
KAJAK-KENU (15): férfiak – Ceiner Benjámin (K–2 1000 m, K–4 1000 m), Hajdu Jonatán (C–1 200 m), Horváth Bence (K–1 200 m, K–2 200 m), Hufnágel Tibor (K–2 1000 m, K–4 1000 m), Kopasz Bálint (K–1 1000 m), Kugler Attila (K–4 1000 m), Mike Róbert (C–2 1000 m), Somorácz Tamás (K–4 1000 m), Szomolányi Máté (K–2 200 m), Vasbányai Henrik (C–1 1000 m, C–2 1000 m); nők – Douchev-Janics Natasa (K–1 200 m), Csipes Tamara (K–4 500 m), Fazekas-Zur Krisztina (K–4 500 m), Kozák Danuta (K–1 500 m, K–2 500 m, K–4 500 m), Szabó Gabriella (K–2 500 m, K–4 500 m)
Tartalékok – Birkás Balázs (férfi kajak), Kiss Tamás (férfi kenu), Kárász Anna (női kajak)
MŰUGRÁS (1): Kormos Villő (toronyugrás)
ÖKÖLVÍVÁS (2): Bacskai Balázs (69 kg), Harcsa Zoltán (75 kg)
ÖTTUSA (4): Marosi Ádám, Demeter Bence; Kovács Sarolta, Földházi Zsófia
Kvótát szerzett Kasza Róbert is, de a szövetség döntése értelmében ő a tartalék. Egy országból nemenként két versenyző indítható.
SPORTLÖVÉSZET (8): férfiak – Péni István (puska), Sidi Péter (puska), Szabián Norbert (puska), Tátrai Miklós (pisztoly); nők – Csonka Zsófia (pisztoly), Egri Viktória (pisztoly), Miskolczi Julianna (puska), Tobai-Sike Renáta (pisztoly)
SÚLYEMELÉS (1): Nagy Péter (+105 kg)
TENISZ (2): Babos Tímea (egyes, páros), Jani Réka-Luca (páros)
TOLLASLABDA (1): Sárosi Laura
TORNA (2): Hidvégi Vid; Kovács Zsófia
Kardos Botond és Makra Noémi is kvótát szerzett, ám a szabályok szerint nemenként csak egy magyar indulhat, a szövetség pedig Hidvégi és Kovács szerepelése mellett döntött.
TRIATLON (4): Ifj. Faldum Gábor, Tóth Tamás; Kovács Zsófia, Vanek Margit
ÚSZÁS (35): férfiak – Balog Gábor (100 m hát, 4x100 m vegyes), Bernek Péter (200 m gyors, 400 m gyors, 4x200 m gyors), Bohus Richárd (100 m gyors, 4x100 m vegyes), Cseh László (100 m pillangó, 200 m pillangó, 4x100 m vegyes), Földházi Dávid (200 m hát), Grátz Benjamin (4x200 m gyors), Gyárfás Bence (4x100 m gyors), Gyurta Dániel (100 m mell, 200 m mell, 4x100 vegyes), Gyurta Gergely (400 m vegyes, 1500 m gyors), Holló Balázs (4x200 m gyors), Holoda Péter (4x100 m gyors), Kenderesi Tamás (200 m pillangó), Kis Gergő (400 m gyors, 4x200 m gyors), Kozma Dominik (100 m gyors, 200 m gyors, 4x200 m gyors, 4x100 vegyes), Papp Márk (4x200 m), Pulai Bence (100 m pillangó), Pulai Vince (4x100 m gyors), Rasovszky Kristóf (1500 m gyors), Reményi Ármin (4x100 m gyors), Szabó Norbert (4x200 m gyors), Takács Krisztián (50 m gyors), Telegdy Ádám (200 m hát, 4x100 m, 4x200 m), Verrasztó Dávid (200 m vegyes, 400 m vegyes); nők – György Réka (200 m hát), Hosszú Katinka (100 m gyors, 200 m gyors, 400 m gyors, 800 m gyors, 100 m hát, 200 m hát, 200 m pillangó, 200 m vegyes, 400 m vegyes, 4x200 m gyors – Hosszú öt egyéni számban indul, ezeket később hozzák nyilvánosságra), Jakabos Zsuzsanna (200 m vegyes, 400 m vegyes, 4x200 m gyors), Kapás Boglárka (400 m gyors, 800 m gyors, 4x200 m gyors), Késely Ajna (200 m gyors, 400 m gyors, 4x200 m gyors), Molnár Flóra (50 m gyors), Risztov Éva (800 m gyors), Sebestyén Dalma (200 m mell), Szilágyi Liliána (100 m pillangó, 200 m pillangó), Sztankovics Anna (200 m mell), Verrasztó Evelyn (200 m gyors, 4x200 m gyors)
Nyílt vízi úszás: Papp Márk (10 km), Risztov Éva (10 km)
Burián Kata (200 m hát), Juhász Adél (800 m gyors), Biczó Bence (200 m pillangó) és Zámbó Balázs (200 m hát) teljesítette az A-szintet, ám a többi magyar jobb időeredménye miatt nem utazhatnak az olimpiára.
VITORLÁZÁS (5): Berecz Zsombor (Finndingi), Gádorfalvi Áron (szörf), Vadnai Benjámin (Laser Standard); Cholnoky Sára (szörf), Érdi Mária (Laser Radial)
VÍVÁS (9+1): férfiak – Boczkó Gábor (párbajtőr), Decsi Tamás (kard), Imre Géza (párbajtőr), Rédli András (párbajtőr), Szilágyi Áron (kard), nők – Knapek Edina (tőr), Márton Anna (kard), Mohamed Aida (tőr), Szász Emese (párbajtőr); tartalék – Somfai Péter (párbajtőrcsapat)
A magyar szövetség férfi párbajtőrben négy fővel számol – akárcsak a MOB –, mivel a csapatversenybe két meccs között, illetve sérülés esetén becserélhető a negyedik – amúgy tartalék – tag. Ha a csapat dobogós és a tartalék is vívott, ő is kap érmet, egyébként nem.
VÍZILABDA (26): férfiválogatott – Decker Attila, Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Manhercz Krisztián, Nagy Viktor, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton, Zalánki Gergő;
női válogatott – Antal Dóra, Bujka Barbara, Czigány Dóra, Csabai Dóra, Gangl Edina, Garda Krisztina, Illés Anna, Kasó Orsolya, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella, Takács Orsolya, Tóth Ildikó.