2015.07.06. 08:09
Temesi Ádám udvarában kenguruk ugrálnak, koalák sétálnak
Közismert szülők gyerekeként nőtt fel Tímea húgával együtt Temesi Ádám, akit önmagának is köszönhetően még többen ismertek meg az évek során. Megyénk egyik legkiválóbb futóatlétája ő, aki a Tatai Minimaraton 31 esztendőre visszanyúló történetében egyedül nyert tataiként.
Októberben már 45. születésnapját fogja ünnepelni, de legénykori otthonában csak a múltról beszélgettünk vele az elmúlt hét végén. Régóta terveztük a találkozást, de nem volt könnyű összehozni. Ennek legfőbb oka az, hogy Ádám immár 18 éve Ausztráliában él, ráadásul – ő mondta így – a dzsungel közepén. Azért senki se higgye, hogy nomád körülmények között, de tény, hogy csaknem egyhektárnyi birtokukat őshonos fák veszik körül, udvarukon időnként átsétál egy-egy koala, reggelenként pedig színpompás kakaduk ébresztik őket, a legkülönbözőbb kígyók pedig gyakrabban csúsznak át kerítésük alatt, mint ahányszor átugorják azt a kenguruk.
Minderről még csak nem is álmodott, amikor a Fazekas Utcai Általános Iskola ének-zene tagozatába járt, ahol nem tartozott a legszebb hangú fiúk közé, de az ott tanultaknak köszönhetően ma is tud kottát olvasni. A komáromi Jókai Mór Gimnázium sporttagozatán sem gondolta még, hogy egyszer majd bolygónk déli féltekére kerül. Akkoriban az volt a legfontosabb számára, hogy minél jobb időeredményeket érjen el a futóversenyeken. Ez volt a mindene, bár jól focizott, kosárlabdázott és tornázott is.
Húszévesen érettségizett, aminek két oka volt. Egyrészt évvsztesként kezdte tanulmányait, másrészt 1983 és 1986 között Algériában élt, amikor édesapja ott dolgozott agronómusként, ezért célszerűbb volt a középiskolát itthon újrakezdenie. Sikeresen érettségizett 1990-ben, majd először az edzőtáborban, később az egyik sikeres cégnél volt „sportállása”, hogy csak a futásra kelljen koncentrálnia.
Aztán egy hirtelen jött ötlettől vezérelve 1997. október 2-án párjával, az országos öttusa-válogatott kiválóságával, Hortobágyi Eszterrel felültek a repülőgépre, és 90 ausztrál dollárral a zsebükben elindultak a távoli kontinensre. Sydneyben egy kedves ismerősük fogadta be őket, és segítette indulásukat. Ádám egy lovardában kapott munkát, barátnőjének pedig a vendéglátásban sikerült elhelyezkednie.
Úgy tervezték, hogy csak hat hónapot maradnak kint, de egy év lett belőle. Akkor jöttek haza először. Nemcsak azért, hogy meglátogassák családtagjaikat, hanem azért is, hogy összeházasodjanak. Amikor visszarepültek, folytatták a munkájukat, majd 1999 augusztusától új szerepkörbe kerültek: Eszter édesanyaként, Ádám édesapaként. Akkor született meg ugyanis az ifjabbik Ádám, akinek később lett egy húgocskája is, Zara. Már ő is elmúlt kilencéves.
Természetesen mindketten sportolnak. Az elsőszülött, aki tizenöt évesen máris magasabb 188 centiméterre nőtt édesapjánál, kiválóan teniszezik, míg testvére rendszeres résztvevője az ausztrál életmentő versenyeknek, melyek négy számból állnak: homokon való futásból, szörfdeszka-evezésből, tengeri úszásból és tengeri evezésből. Mindketten sikeresek, ám ami ennél is fontosabb, hogy nemcsak angolul, de magyarul is perfektül beszélnek. A fiatalok nincsenek könnyű helyzetben, mert szüleik – kiváló eredményeikkel – alaposan feladták nekik a leckét. Ők ugyanis nemcsak Magyarországon, de Ausztráliában is remek sportolók, illetve trénerek voltak. Édesanyjuk a magyar öttusa-válogatott tagjaként is szép eredményeket ért el, aki már ausztrál állampolgárként jutott ki az athéni olimpiára és több világversenyre.
Most a gyerekek is itthon vannak, bár könnyen elképzelhető, hogy nekik már Ausztrália az elsődleges otthonuk. Az viszont biztos, hogy szüleiknek sosem lesz az: bár egyelőre nem tervezik a végleges hazajövetelt, Ádám szerint elképzelhető, hogy mire nyugdíjasok lesznek, visszaköltöznek. Legalábbis a tavaszi és nyári hónapokra, aztán amikor beköszönt az ősz, újra elrepülnek, s élvezik a déli földteke napsütéses, meleg téli napjait.
Banánültetvények közelében élnek
Temesi Ádámnak 1992-től segített felkészülni a versenyekre az ugyancsak Tatán élő Rózsavölgyi István, aki az 1960-as római olimpián bronzérmes lett 1500 méteres síkfutásban. Heti 13 edzést csináltak végig együtt, aminek meg is lett az eredménye. Többek között 1996. augusztus 2-án, amikor Ádám – azóta is egyetlen tataiként – megnyerte a Tatai Minimaratont. Később, még mielőtt kiment volna Ausztráliába, felvételt nyert a szombathelyi főiskolára, ahol földrajztanárnak készült. Ezt a következőkkel indokolta: „Én futó vagyok, nem testnevelő, ezért sosem akartam tornatanár lenni.” Nem is lett. Mint ahogy felesége sem külkereskedő, pedig őt is felvették a budapesti Külkerre. Gyermekeinek édesanyja aztán Ausztráliában fejezte be tanulmányait, ám sportkarrierjének végeztévvel inkább lakóhelyének kórházában helyezkedett el diplomás ápolónőként, mert ezt a végzettséget is megszerezte. Ádám is tanult még új hazájában, aztán amikor elköltöztek Sydneyből a 600 kilométerrel északra fekvő Coffs Harbourba, amely az egyetlen hely az egész szigeten, ahol a tengerpart közelében banánültetvények is vannak, úgy döntött, hogy autóbuszvezető lesz. A sport mellett ez a másik hivatása.
