2015.05.04. 18:23
Sorsdöntő csatára készül a Grundfos KC
A rájátszás harmadik helyének megszerzése a keddi hatvan perc tétje.
Grundfos Tatabánya KC – Orosházi FKSE
Földi Imre Sportcsarnok, kedd: 18 óra.
A klub és a város is büszke lehet válogatott kézilabdázóira: mind Bodó Richárd, mind Harsányi Gergely kiváló teljesítményt nyújtott az Európa-bajnoki csoporttalálkozók során. Ám ennek megfelelően kissé fáradtan tértek haza a nemzeti csapattól.
Emellett a szlovák válogatott kapusnak, Paul Teodornak is helyt kellett állnia, az ifjúsági együttesben Gábor Marcellnek jutott szerep, Juhász és Boros pedig érettségizik. Ez azt jelenti, hogy Vladan Matics vezetőedző csapata az Orosháza elleni találkozóra nem nagyon tudott együtt készülni.
– Voltak egyéb gondjaink is – jegyezte meg Kontra Zsolt, a tatabányaiak technikai vezetője. – Dénes Jani combsérüléssel bajlódik a veszprémi meccs óta, de már edz. Katzirz Dávid és az iráni idegenlégiós, Muszavi viszont betegséggel bajlódott. Ezek után nem túlzás azt állítani, hogy kedvezőtlenek az előjelek. A csapat jelenlegi negyedik helyezése, illetve a legjobb négy közé jutása így is parádés eredmény. Amennyiben ma nyerünk, a végtabellán harmadikak lehetünk, mivel ott a Csurgóval szemben jobb a pozíciónk, annak köszönhetően, hogy ott nyertünk, itt pedig ikszeltünk ellenük. Azaz a bronzéremért zajló párharcot itthon kezdhetnénk, de ahhoz kedden győzni kell...
– És nyerni is fogunk – vette át a szót Matics mester. – Nem ideálisak a feltételek, de a hétvégén úgy szeretnénk Balatonfüredre utazni, hogy annak a meccsnek már ne legyen tétje.