Kézilabda: BL-szintű csapatot építenének Tatabányán

Sokan úgy gondolták, hogy Matic mester csapata, úgymond elengedi a csurgói meccset, és hazai pályán próbálja meg kiharcolni a bronzérmet. Ennek ellenér bőven akadtak olyan drukkerek is, akik hittek a vezetőedző szavának, miszerint „nekikmegyünk...”.
Marosi László, a tatabányaiak szakmai elnöke úgy fogalmazott, számítani nem lehetett a győzelemre, de hogy a csapat mindent elkövet a sikerért, az borítékolható volt.

– Úgy mentünk oda, hogy megpróbáljuk – mondta a népszerű sportvezető. – Ebből pedig egy erős kísérlet lett. A találkozó elejétől, egészen az ötvenötödik percéig vezettünk. A vége viszont nagyon meleg volt. De óriási tartása volt a csapatnak. Meg is rogyhattunk volna, ezzel szemben a sportemberi dac lett úrrá a társaságon. Jó érzés volt látni, hallani, hogy ilyen messzire is mennyien elkísérték a Tatabányát. Csurgón csak újabb megerősítést nyert, amit eddig is éreztem, hogy ez a Grundfos KC nem emberek csoportja, hanem igazi CSAPAT. Olyan, egymásért küzdeni tudó, összetartó társaság, amely minden elismerést megérdemel. Ebbe a közösségbe beletartoznak a játékosok, a szakmai-, orvosi stáb, a támogatóink és nem utolsó sorban a szurkolóink. Így együtt sikerülhetett a kisebb fajta csoda - részletezte.

- Úgy gondolom, két ilyen borzasztóan erő gárda, mint a Veszprém és a Szeged mögött harmadiknak lenni, annak már igazi sportértéke van. Ezzel szeretnénk a város imázsához is hozzájárulni - tette hozzá.

A húsz-húszas döntetlennel záruló mérkőzést követően a büntetők következtek. De valahogy most a sors igazságtalansága lett volna, ha nem a Tatabánya kerül ki ebből a lutrijátékból nyertesen.

– Óriási csata volt – hangsúlyozta Harsányi Gergely, a tatabányaiak válogatott szélsője. – Igazi, férfias küzdelem zajlott a pályán. A Csurgó nagyon jó csapat, gyakorlatilag két teljes sorral álltak ki ellenünk. Mi viszont, az elmúlt három évben kétszer is büntetőpárbajban buktuk el a bronzérmet. Most azonban mindenkinek helyén volt a szíve. Paul Teodor pedig szenzációsan védett. Matke (Matic edző beceneve – a szerk.) a szezon előtt leült velünk beszélgetni, és azt mondta, a dobogós helyezés bennetek van. Igazi csapatként működtünk. Szurkolóink – le a kalappal előttük – szinte hazai hangulatot teremtettek. A végén eufórikus állapotba kerültünk. Ismét eszembe jutott, hogy annak idején az ilyen felemelő és feledhetetlen pillanatokért kezdtem el sportolni. Nagyon-nagyon boldogok vagyunk.
Matics Vladan munkájának a gyümölcse beérett. Jóformán még a győzelem mámorító italával telt poharat sem ürítette ki fenékig a kék-fehér együttes, ám Matke már is előre tekintett.

– Nem szabad megállni – emelte ki. – Ezt a mostanit, tekintsük az első állomásnak. Tovább fogok, fogunk építkezni. Hiába, ilyen ember vagyok. Előre, tovább, feljebb... A siker abszolút közös. Benne van a város, a szponzorok, a szurkolók, a játékosok és mi is, mármint a segítőim. De itt, Tatabányán akkora hagyományai vannak ennek a sportágnak, hogy nem is lehet más célunk, minthogy három-négy éven belül BL-szintű csapata legyen a városnak. Remélem, lehetőségünk nyílik ezt elérni, bizonyítani. Hogy mi kell hozzá? Még több meló, még több támogató. Tisztelem, becsülöm a füredieket és a csurgóiakat is, de már a szezon elején azt sulykoltam a srácokba, hogy mi harmadikak akarunk lenni. Tavaszig a kötelezőket hoztuk, aztán beindult a gépezet. Most nem szabad megállnunk. Jövőre még erősebbek leszünk. Ha felkarolnak minket, és csak fele akkora lesz a költségvetésünk, mint a szegedieké, okos stratégiával utolérhetjük a Tisza-partiakat. Szerencsém volt, hogy a olyan sportvezetők segítették a csapatot, mint Marosi Zümi vagy Kontra Zsolti, akik maguk is kiváló kézisek voltak. Öröm együtt dolgozni velük, mert mindent megéretnek, amit mi szeretnénk...