2015.02.10. 17:37
Vízilabda: A TVSE először nyerte meg a Téli-kupát
A torna fináléjában kiütötte nagykanizsai riválisát a Zantleitner-legénység.
Kanizsai VSE–Tatabányai VSE 4-10 (1-2, 0-4, 1-2, 2-2)
Budapest, Kőér utca, 100 néző, vezette: Horváth Cs., Godova.
TVSE: Pelle – Garancsy 3, Dobay 1, Mocsári 1, Mészáros 1, Kiss Sz. 2, Császár 2. Csere: Lukács, Csányi M., Csányi R. Edző: Zantleitner Tamás.
Gól emberelőnyből: 5/1, illetve 10/2.
Gól ötméteresből: 1/1, illetve 2/2.
Mindössze néhány percig, pontosan 1-1-ig volt kérdéses, hogy melyik csapat a jobb. Az első játékrészben még úgy, ahogy megúszták a nagykanizsaiak a meglehetősen tartalékos tatabányaiak ellen. Ám a folytatásban már nem kegyelmeztek a vízművesek. Miközben a kanizsai pólósok azzal voltak elfoglalva, hogyan találjanak be Pelle Balázs hálójába, addig a Zantleitner-legénység szebbnél, szebb gólokkal növelte előnyét. A félidőre – gyakorlatilag – el is dőlt a trófea sorsa.
Ezt a Téli-kupát minden induló együttes elsősorban a bajnoki felkészülésnek rendelte alá, illetve a közelgő pontvadászat főpróbájának szánta. A TVSE mutatott játéka és eredményessége éppen ezért bíztató a hétvégi bajnoki rajt előtt.
A harmadik negyedben már 6-1-re vezetett a Tatabánya, amikor hosszú idő után ismét sikerült bevenniük a nagykanizsaiaknak a vízműves hálóőr kapuját... A Tatabányai Vízmű SE a folyatatásban sem engedett sok lehetőséget a zalai gárdának, és a játék minden elemében fölébük kerekedett. Így nem lehetett kérdéses ki is nyeri, ezt a heteken át tartó mérkőzéssorozatot.
Az elmúlt esztendőkben hatszor vágott neki a kupának a TVSE. Érmet azonban egyszer sem sikerült nyerniük. A csapat eddig legjobb eredménye – két évvel azelőttről – egy negyedik helyezés volt. Ezt most alaposan felülmúlták Kiss Szabolcsék. Akik teljesen megérdemelten, magabiztos játékkal szerezték meg a végső győzelmet.
Zantleitner Tamás: – Fantasztikus sikernek ítélem a győzelmünket, különösen annak fényében, hogy a közelmúltban hatszor is rajthoz álltunk ebben a sorozatban, de még medált sem szeretünk. Most viszont a miénk lett az arany. Úgy gondolom, jó úton járunk még akkor is, ha ezt a kupát „csak” egy felkészülési tornának szántuk.
