Sport

2014.06.28. 14:32

Édesanyja agyvérzése miatt egy évet Felsőgallán töltött Grosics Gyula

Grosics Gyuláról, az Aranycsapat nemrégiben elhunyt legendás kapusáról köztudott, hogy szülővárosában, Dorogon kezdte labdarúgó-pályafutását, mint ahogy az is, hogy 1956 és 1962 között a Tatabányai Bányász hálóját őrizte. Arról viszont kevesen tudnak, hogy gyerekkorában egy családi tragédia következtében egy teljes évet Felsőgallán töltött.

Reichert Gábor

Mint oly sokan a 20. század első felében, a dél-dunántúli felmenőkkel rendelkező Grosics család is a Tatabánya közelében lévő bányák „felszívóerejének”, vagyis hirtelen megnövekedett munkaerő-igényének köszönhetően került a környékre – tudtuk meg dr. B. Stenge Csabától, a Tatabányai Városi Levéltár igazgatójától. A Tatabánya múltját (is) kutató, szeptembertől a rangos Bolyai János Kutatási Ösztöndíjban részesülő történész néhány évvel ezelőtt kezdett el foglalkozni a júniusban elhunyt kiváló labdarúgó családfájával: mint mondta, Grosics személyes élettörténetének pontosabb megismerése mellett nem csekély hely- és társadalomtörténeti jelentősége is van a vizsgálódásnak.

Grosics anyai nagyszülei – akiket a kis Gyula gyerekkorában minden nyáron meglátogatott, 1937 és 1938 között pedig egy teljes évet náluk töltött – ugyanis a mára szanált VII-es telep felsőgallai részén éltek, amelynek múlt század eleji mindennapjairól sajnos nagyon keveset tudunk.
A Zala megyei Gáborjánházáról származó Csörgő család a tatabányai szénmedence kedvezőnek ígérkező munkalehetőségei miatt költözött Felsőgallára. Lányuk, Margit 1924. október 25-én már itt házasodott össze Grosics Györggyel, a Somogy megyei Taranyban született kovácssegéddel. Az ifjú házasok végül Dorogon kötöttek ki, a családfő ugyanis itt kapott munkát – 1926. február 4-én itt látta meg a napvilágot fiuk, Grosics György Gyula, aki később első keresztnevét elhagyva vált világszerte ismertté.

Szerencsés véletlennel indult a pályafutása

A dorogi futballcsapat 1940-ben az épp soron következő idegenbeli bajnoki meccsére indult volna, amikor kiderült, hogy nincsen kapusuk, ugyanis a háború miatti állandó harckészültség következtében mindkét hálóőrt a laktanyába vezényelték. A játékosok már fenn ültek a teherautón, amely a mérkőzésre szállította őket, miközben a 14 éves Grosics a szokásos vasárnap délelőtti istentiszteletre indult. A fiú az egyházi elfoglaltságok mellett a dorogi utánpótláscsapat tagja is volt, és ha csak tehette, idejét a sporttelepen töltötte. A csapat edzője jobb híján bizalmat szavazott neki, és milyen jól tette: a Dorog fölényes győzelmet aratott aznap, amiben az ifjú kapusnak is nagy szerepe volt. Ezzel a meccsel indult Grosics pályafutása – a többi már sporttörténelem...

A buzgó katolikus édesanyja által papnak szánt, de kiskorától a Dorogi Bányász utánpótláscsapatában (1940-től pedig már a felnőtteknél) játszó fiú minden nyáron hosszabb időt töltött felsőgallai nagyszüleinél – Grosics később, felnőttkorában is szívesen emlegette ezeket a vakációkat. Gyerekkora egyik legnehezebb évének emlékeit azonban – érthető módon – sosem osztotta meg a szélesebb nyilvánossággal. Édesanyja 1937-ben egy agyvérzés következtében lebénult, így ő – mivel válott műszakban dolgozó édesapja nem tudott beteg felesége mellett 11 éves fiukról is gondoskodni – a felsőgallai nagyszülőkhöz került.

Az 1937/1938-as tanévet Grosics Gyula a felsőgallai községi polgári fiú- és leányiskolában végezte, nem túl jó eredménnyel. A tatabányai levéltárban megtalálható iskolai anyakönyvből kiderül, a polgári iskola második osztályába járó fiú (ez a mai iskolarendszerben a 6. évfolyamnak felel meg) nem tartozott a jó tanulók közé – egyedül hittanból volt jeles –, de a körülmények ismeretében ezen egyáltalán nem csodálkozhatunk. A tanév letelte után azonban kedvező változás állt be Grosics édesanyjának állapotában: csodával határos módon felépült az agyvérzésből, így a család újraegyesülhetett. Grosics Gyulából végül nem lett tatabányai gyerek, de az események (és persze a pár évvel később Dorogon megkezdődő páratlan futballkarrier) ismeretében ennek csak örülhetünk.

A Felsőgallán töltött év tényén kívül sajnos nem sok mindent tudni Grosics ekkori élményeiről: B. Stenge Csaba évek óta tervezte, hogy az informális beszélgetések után egy hosszabb interjút is készít vele erről az időszakról, de erre sajnos már nem kerülhetett sor. A Fekete Párduc idén június 13-án eltávozott az élők sorából, hétfőn kísérik utolsó útjára a budapesti Szent István-bazilika altemplomában. Így – sok minden más mellett – valószínűleg az ominózus 1937/38-as tanév eseményei és a VII-es telep múltjának fontos részletei is örökre homályban maradnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!