Sport

2014.04.12. 18:04

Kilenc góllal kaptunk ki a Szegedtől az elődöntőben

A férfi kézilabda Magyar Kupa pécsi négyes döntőjének elődöntőjében a címvédő MKB-MVM Veszprém 35–23-ra legyőzte a B. Braun Gyöngyöst, így bejutott a fináléba. Ellenfele a Grundfos Tatabányát 32–23-ra legyőző Pick Szeged lesz.

nemzetisport.hu

A 4–3-as szegedi előnyre a tatabányaiak 3–0-s rohanással feleltek, így 14 perc után 6–4-re vezettek.

Bár a Pick hamar egyenlített, a Tatabánya továbbra is jól tartotta magát, sőt, emberelőnyben Katzirz egész pályás góljával még a 23. percben is vezetett (8–9).

A remekül védő Mikler azonban ezt követően lehúzta a rolót, támadásban pedig beindult a szegedi együttes, ennek eredményeképpen a szünetre már jelentős előnybe került (15–11).

A közte három-négy a 33. percig állandósult csak (17–13), ekkor újabb rohammal héttel elléptek Ancsinék (22–15).

A szegedi szurkolók az 56. percben számolhattak először a tatabányaiakra (31–21), de a végén mégsem lett meg a közte tíz, Mazák az utolsó másodpercben ugyanis szépített (32–23).

VASÁRNAP
A 3. HELYÉRT
B. Braun Gyöngyös–Grundfos Tatabánya 10.30 (tv: Sport Klub)
DÖNTŐ
MKB-MVM Veszprém–Pick Szeged 12.50 (tv: RTL Klub)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!