Sport

2014.04.16. 09:57

Kézilabda NB I: Csurgón eldől, hogy bekerülünk-e a legjobb négybe

A Grundfos KC játékosai ma vívják az utolsó csatát a legjobb négy közé jutásért a kézilabda NB I-ben. Ehhez pedig a kék-fehéreknek nyerniük kell Csurgón.

Petrik József

Férfi NB I., az elődöntőért, 3. mérkőzés
Csurgói KK–Grundfos Tatabánya KC
Csurgó, szerda 18 óra.

A Magyar Kupa bronzérem megszerzése után a következő nagy feladat Csurgón vár Debre Viktor szakvezető együttesére. A kék-fehérek a kupában elért harmadik helyükkel kivívták a jogot az EHF-kupában az indulásra. A háromszor-négyszer akkora összegből gazdálkodó Csurgónak ehhez éppen a Grundfos KC „testén keresztül” vezethet az útja.

– Úgy gondolom, valamivel a házigazdákon lesz nagyobb most a nyomás mert, ha ezzel a költségvetéssel  nem érnek el nemzetközi szereplésre jogosító eredményt, az blama – emelte ki a tatabányaiak vezetőedzője. – De ne feledjük, a Csurgó jó csapat. Otthon játszik. Hazai pályán pedig gyakran a körülmények is olyanok... Kérdés: milyen lesz a játékvezetés? Ideális feltételekben butaság lenne reménykedni. Viszont a bíráskodásra nem lehet felkészül. Azt hiszem, egyéb másra megtettük. A társaság nagyon szívja magát, az önbizalommal sem lehet baj. De azt tudomásul kell venni, ha komolyan tovább akarunk lépni, akkor száz százalék vagy egy kicsivel több is kell. Jó védekezéssel és jó kapusteljesítménnyel alapozhatjuk meg az esélyünket.

A Tatabánya ma 12 óra tájban kel útra. Kiss Ádám combhúzódás miatt nem léphet pályára, de a betegségéből éppen hogy felépült Törő Szabolcs fellépése is kérdéses.

Hétvégén Kanyó Antal utánpótlás emléktorna

A megyei kézilabda szövetség hagyományos húsvéti nemzetközi utánpótlás kézilabda tornája mostantól Kanyó Antal nevét viseli. Ehhez hozzájárult az elhunyt egykori kiváló játékos és edző családja is. A tornát két helyszínen rendezik. A 2000. január elseje után született fiúkból álló együttesek Tarjánban mérik össze a tudásukat – hete. Míg a hasonló korú leány csapatok – hatan – a tatai Eötvös csarnokban mérkőznek. A torna április 18-án 9 órakor kezdődik a fiúknak, a hölgyek fél órával később lépnek pályára. A mérkőzéssorozaton szerb és szlovák korcsoportos együttesek is pályára lépnek. Megyénket a korosztályos válogatott képviseli, Horváth Árpád vezetésével. A hölgyeket a dorogi Pincés Tímea irányítja.

A megyei szakszövetség irodájában a Tatabánya Kézilabda Kft. ügyvezetője, Németh Zoltán, a szövetség elnöke, Szappanos István és alelnöke, Radnai Nándor együttműködési megállapodást kötöttek. Ennek célja, hogy a fiatal kézilabdás palánták a hagyományos versenyrendszer eseményein kívül minél több tornán, kupán részt vehessenek. Különösen fontos ez a megállapodás most, hogy Tatabánya lett az utánpótlás kézilabda régiós bázisa.

Debre Viktorra továbbra is számítanak

Az aláírás kapcsán lehetőség nyílott arra, hogy az élvonalbeli tatabányai csapattól távozni szándékozó vezetőedző helyzetéről szót váltsunk Németh Zoltán ügyvezetővel. A sportvezető elmondta, hogy Debre Viktor kiválóan látta el feladatát. Ezt a három kupabronz és a bajnoki harmadik helyezés is jelzi. A Grundfos Tatabánya KC abszolút elégedett a munkájával és csupán, a frissítés szándékával néz új szakvezető után. Eközben pedig ajánlatot szeretne tenni a leköszönő vezetőedzőnek, hogy más feladatot vállaljon el a klubnál. A kék-fehérek szeretnék, ha továbbra is három világbajnoki ezüstérmes munkálkodna a tatabányai kézilabda sikeréért.

A megyei szakszövetség irodájában a Tatabánya Kézilabda Kft. ügyvezetője, Németh Zoltán, a szövetség elnöke, Szappanos István és alelnöke, Radnai Nándor együttműködési megállapodást kötöttek. Ennek célja, hogy a fiatal kézilabdás palánták a hagyományos versenyrendszer eseményein kívül minél több tornán, kupán részt vehessenek. Különösen fontos ez a megállapodás most, hogy Tatabánya lett az utánpótlás kézilabda régiós bázisa.

Debre Viktorra továbbra is számítanak Az aláírás kapcsán lehetőség nyílott arra, hogy az élvonalbeli tatabányai csapattól távozni szándékozó vezetőedző helyzetéről szót váltsunk Németh Zoltán ügyvezetővel. A sportvezető elmondta, hogy Debre Viktor kiválóan látta el feladatát. Ezt a három kupabronz és a bajnoki harmadik helyezés is jelzi. A Grundfos Tatabánya KC abszolút elégedett a munkájával és csupán, a frissítés szándékával néz új szakvezető után. Eközben pedig ajánlatot szeretne tenni a leköszönő vezetőedzőnek, hogy más feladatot vállaljon el a klubnál. A kék-fehérek szeretnék, ha továbbra is három világbajnoki ezüstérmes munkálkodna a tatabányai kézilabda sikeréért.

-->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!