2013.03.12. 10:35
Hajnal Tamást és Gyurcsó Ádámot is meghívták a válogatottba
A magyar labdarúgó-válogatott március 22-én a románok, négy nappal később pedig a törökök elleni játszik világbajnoki selejtezőket.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint az együttesbe első alkalommal kapott meghívót Kovács István, a Videoton fiatal támadója, aki az OTP Bank Liga első két idei fordulójában eredményes volt.
– Kovács István hónapról hónapra fejlődik, és elérkezett az idő, mikor már segíteni tud az A-válogatotton – idézte az MLSZ honlapja Egervári Sándor szövetségi kapitányt. – Megkülönböztetett figyelemmel fogjuk őt segíteni, hogy zökkenőmentesen illeszkedhessen be a csapatba. Sajnos Juhász Roland meghívásáról kénytelenek voltunk lemondani, mert az utóbbi időszakban mindössze egy Ligakupa-mérkőzésen lépett pályára, mintegy nyolc hónapja alig szerepelt tétmérkőzésen.
A magyar válogatott kerete:
kapusok: Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olimpiakosz).
Védők: Varga József (Greuther Fürth), Vanczák Vilmos (Sion), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Mészáros Norbert (Debrecen), Guzmics Richárd (Haladás), Lipták Zoltán (Győri ETO), Kádár Tamás (Diósgyőr), Halmosi Péter (Haladás).
Középpályások: Gyurcsó Ádám (Videoton), Koman Vladimir (FK Krasnodar), Hajnal Tamás (VfB Stuttgart), Pintér Ádám (Real Zaragoza), Elek Ákos (Diósgyőr), Pátkai Máté (Győri ETO), Koltai Tamás (Győri ETO), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva).
Támadók: Szalai Ádám (FSV Mainz 05), Szabics Imre (Sturm Graz), Böde Dániel (Ferencváros), Rudolf Gergely (Diósgyőr), Kovács István (Videoton).