Sport

2012.04.14. 09:45

Égető szükségük van a három pontra

Ősszel 2-1-es vereséget szenvedett a Duna FC Tatabánya a Kozármisleny otthonában, szombat délután a Grosics Gyula Stadionban a visszavágásra készülnek Kiprich József tanítványai.

H. K.

NB II., Nyugati csoport – 23. forduló

Duna FC Tatabánya – Kozármisleny

Tatabánya, Grosics Gyula stadion, szombat 16.30 óra.

A harmadik helyen álló Duna FC Tatabánya a tabella negyedik pozícióján tanyázó Kozármislenyt fogadja. A huszonkét forduló alatt mindkét együttes harminchét pontot gyűjtött, jobb gólarányának köszönhetően előzi meg a Bányász az érkező vendégeket. Az elmúlt két fordulóban egyik alakulatnak sem jött ki túl jól a lépés, hiszen pontok nélkül maradtak.

Kiélezett, parázs mérkőzésre számíthatnak a szurkolók. A Tatabánya kerete elég foghíjas, többen dőltek ágynak a héten.

– Ha nem sérülések tizedelik a csapatot, akkor megbetegednek a fiúk, ez történt most is – kezdte Kiprich József, a kék-fehérek vezetőedzője.
– Sitku, Móri, Weitner és Vujovic is elkapott valami nyavalyát, ami lázzal járt, kérdés hogy pályára tudnak-e lépni, de egy biztos, a kilencven percet egyikük sem képes végig lejátszani - kezdte a tréner.

- Rajtuk kívül Boros és Böjte eltiltását tölti, a múltkori kiállítás miatt, ami egy-egy meccset jelent nekik. Persze a sérültekről még nem is beszéltünk, Nyilas Eleket, és Kiprich Dánielt ugye megműtötték, Simkónak pedig combizom-húzódása van. Mindez megnehezíti a helyzetünket. Riválisunk nagyon egységes, mondhatjuk azt, hogy a Pécs fiókcsapatának számítanak, ráadásul rutinos csatáruk, Gyánó Szabolcs is visszatér öt meccses eltiltását követően - tette hozzá Kiprich.

- Nem lesz egyszerű dolgunk, azonban ha a dobogón akarunk maradni, akkor égető szükségünk van a három pontra, és a fiúknak felelőséggel kell viselniük ezt a terhet – hangsúlyozta a szakvezető.

A Duna FC Tatabánya várható kezdő összeállítása: Dombai – Almási, Milanovic, Izing, Szekér – Móri, Kovács, Deme, Lajtos vagy Domokos – Weitner vagy Vujovic, Sitku vagy Farkas.

A forduló további párosítása: szombat 16.30 óra: Veszprém FC – MTK Budapest, Bajai LSE – FC Ajka, SZTK-Erima – Videoton-Puskás Akadémia, 17.30 óra: Soproni Vasutas – Gyirmót FC, vasárnap: 16.30 óra: Paksi FC – Dunaújváros Pálhalma ASE, Ferencváros II. – BKV Előre, Győri ETO II. – Budaörs.

Duna FC Tatabánya – Kozármisleny

Tatabánya, Grosics Gyula stadion, szombat 16.30 óra.

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!