Sport

2012.01.26. 16:37

Keszler Andrea és Béres Bence is bizonyíthat az Eb-n

Címkék#Tatabánya

Teljes csapat, azaz öt férfi és öt női versenyző vesz részt a csehországi Mlada Boleslavban pénteken kezdődő összetett rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon, amelyen népes és erős mezőnyben kell helytállniuk a magyaroknak.

kemma.hu

Darázs István csapatvezető csütörtökön arról tájékoztatott hogy a férfiak közül Knoch Viktor még nincs százszázalékos állapotban, ezért egyéniben nem fog rajthoz állni, azonban így remélhetőleg csúcsformában lesz a március elején Pekingben sorra kerülő világbajnokságra.

– Úgy döntöttünk, hogy a fiúknál Béres Bence és Liu Shaolin Sándor indul az egyéni távokon, Burján Csaba, Nagy Konrád és Knoch csak a váltóban lesz érdekelt – mondta Darázs. – Liunak ez lesz az első felnőtt Eb-je, de úgy gondoljuk, hogy ideje elkezdenie a tapasztalatok gyűjtését. Biztosak vagyunk abban, hogy kamatoztatni tudja tehetségét, ugyanakkor ezúttal sokkal taktikusabban kell majd versenyeznie, mint a korosztályos viadalokon.

A csapatvezető azt mondta, a tavalyi eredmények alapján magyar részről egyéniben a férfiaknál kettő, a nőknél három induló vehet részt a 27 ország versenyzőit felvonultató kontinensbajnokságon.

– A lányoknál a tapasztaltabb korcsolyázóknak, így Heidum Bernadettnek, Lajtos Szandrának és Keszler Andreának adunk lehetőséget egyéniben, azt pedig később döntjük el, hogy a váltóban Tóth Patrícia vagy Kónya Zsófia lesz-e a negyedik versenyző – nyilatkozta Darázs, hozzátéve, hogy a női mezőny kifejezetten erős, egyéniben hét-nyolc olyan korcsolyázó indul, aki esélyes az Európa-bajnoki címre. – Nagyon nehéz lesz a legjobb nyolcba kerülni a nőknél és a férfiaknál is, mert rendkívül jó versenyzők lesznek az ellenfeleink.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!