Sport

2011.12.22. 22:21

Az év legjobbjai között a rákot legyőző sportember

Erős Gábor is szerepel Az év sportolója szavazáson. Az esztergomi FIFA-asszisztens a voksolóknak köszönhetően a legkaritatívabb sportolói elismerést érdemelheti ki.

K. L.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Erős Gábor a betegségéből felépülve a rákos gyermekeknek segített
[/caption]– Miként került a jelöltek közé? – kérdeztük az idei Bajnokok Ligája döntőjében is közreműködő sportembertől.
– Alig több mint egy évvel ezelőtt rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nálam az orvosok. Hétórás műtéten és embert próbáló napokon estem át. Nem adtam fel, kőkeményen harcoltam a betegséggel szemben. Felépültem és február végén az Internazionale – Bayern München Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjén térhettem vissza a pályára, majd segíthettem barátom, a tatabányai Kassai Viktor játékvezető munkáját a májusi Barcelona – Manchester United fináléban is. Az erre az alkalomra készült mezemet jótékonysági árverésre ajánlottam fel, az érte kapott 455 ezer forintot pedig a rákos beteg gyerekeknek és a Magyar Rákellenes Ligának ajánlottam fel.

– Meddig lehet szavazni?
– Január végéig. Tudni kell azt is, hogy Az év sportolója szavazást tíz kategóriában hirdették meg a szervezők. A voksolni szándékozóknak mindegyik kategóriában klikkelniük kell valakire. Tehát azt kérem, hogy a velem szimpatizálók ezt is tegyék meg.

– Kedden hirdették ki a jövő évi Európa-bajnokságra utazó játékvezetők névsorát. Kassai Viktor is szerepel rajta.
– Örültem neki, hatalmas elismerés a magyar játékvezetői társadalom számára. Az asszisztenseket februárban jelölik ki, bízom abban, hogy köztük lehetek. Az elmúlt tíz évben minden világversenyen segíthettem a munkáját, úgy érzem, hozzátettem a magamét, hogy idáig eljuthatott, eljuthattunk.

– Az év hátralévő részét már pihenéssel tölti?
– Január elején indul a játékvezetői tanfolyam, részt veszek a szervezésben. Eddig negyvenhárman jelentkeztek, bízom benne, hogy elérjük a "bűvös" ötvenet. A karácsonyt pedig úgy tölthetem az idén a családom körében, hogy nem a betegségre kell gondolnom. Arról lesz majd szó, hogy olyan sikeres legyen a jövő év is, mint az idei volt.

K. L. Erős Gábor a betegségéből felépülve a rákos gyermekeknek segített -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!