Sport

2011.04.26. 17:49

Buzánszky: a vitrinben kap helyet a Nemzet Sportolója oklevél

Grosics Gyula és Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás tagjai kedden vehették át a Nemzet Sportolója címet. Buzánszky Jenő a kemma.hu-nak elmondta, Tatabánya büszkesége, Földi Imre is személyesen gratulált nekik a Parlamentben.

Hamburger Kinga

Egyszerre két Komárom-Esztergom megyéhez köthető, kiváló labdarúgó, Buzánszky Jenő és Grosics Gyula is megkapta a Nemzet Sportolója címet.

- Az eddigi díjaim közül talán mondhatom azt, hogy a Nemzet Sportolója cím nekem a legértékesebb – kezdte a Dorogon élő futballista legenda, Buzánszky Jenő. – Egy oklevelet kaptunk, aminek mindenképpen méltó helye lesz a lakásban, abba a vitrinbe tesszük, ahol a többi relikviám díszeleg. Már egy egész múzeumot lehetne nyitni belőlük – tette hozzá derűsen az Aranycsapat hátvédje.

– Külön öröm, hogy miniszterelnökünk, Orbán Viktor saját kezű aláírása áll az okiraton. Remélem ezzel nem csak magamnak, hanem a magyar embereknek is örömet tudtunk szerezni Grosics Gyulával együtt, és persze valamilyen iránymutatást is tudunk adni a fiataloknak. Abban, hogy ha igazán keményen dolgoznak, el lehet érni ilyen elismerést is az életben. Az egykori Fekete Párduccal, Grosics Gyulával, rengeteg helyre hívnak minket, ami nagyon jól esik nekünk. A díjátadón tegnap, azonban alig tudtunk beszélgetni a koccintáson, annyian vettek körül minket.

Buzánszky Jenő elmondta, természetesen, Tatabánya egyik büszkesége, Földi Imre is jelen volt a Parlamentben, és gratulált nekik.

- Igazából, talán ez a plakett hiányzott a "leltárunkból", rettentően büszke vagyok, felteszi a koronát az eddigiekre – hangsúlyozta Buzánszky Jenő.

Buzánszky Jenő

Született: 1925. május 4., Újdombóvár

Posztja: védő

Válogatottság/gól: 49 mérkőzés/0 gól

Klubjai játékosként: Pécsi VSK (1946?1947), Dorogi Bányász (1947?1960) - 274 bajnoki mérkőzésen szerepelt

Klubjai edzőként: Dorogi AC, Esztergomi Vasas, Fősped Szállítók

Legjelentősebb eredményei játékosként:

olimpiai bajnok (1952, Helsinki)

világbajnoki ezüstérmes (1954, Svájc)

Európa-kupa-győztes (1953)

Grosics Gyula

Született: 1926. február 4., Dorog

Posztja: kapus

Válogatottság: 86 (3 vb-n szerepelt)

Klubjai játékosként: Dorogi AC, MATEOSZ, Bp. Honvéd, Tatabánya - 390 bajnoki mérkőzésen szerepelt.

Klubjai edzőként: Salgótarján, Tatabánya, KSI, Kuvait

Legjelentősebb eredményei a válogatottal: olimpiai bajnok (1952, Helsinki),

világbajnoki ezüstérmes (1954, Svájc),

Európa-kupa-győztes (1953)

a Budapesti Honvéddal:

háromszoros magyar bajnok

Posztja: védő

Válogatottság/gól: 49 mérkőzés/0 gól

Klubjai játékosként: Pécsi VSK (1946?1947), Dorogi Bányász (1947?1960) - 274 bajnoki mérkőzésen szerepelt

Klubjai edzőként: Dorogi AC, Esztergomi Vasas, Fősped Szállítók

Legjelentősebb eredményei játékosként:

olimpiai bajnok (1952, Helsinki)

világbajnoki ezüstérmes (1954, Svájc)

Európa-kupa-győztes (1953) Grosics Gyula Született: 1926. február 4., Dorog

Posztja: kapus

Válogatottság: 86 (3 vb-n szerepelt)

Klubjai játékosként: Dorogi AC, MATEOSZ, Bp. Honvéd, Tatabánya - 390 bajnoki mérkőzésen szerepelt.

Klubjai edzőként: Salgótarján, Tatabánya, KSI, Kuvait

Legjelentősebb eredményei a válogatottal: olimpiai bajnok (1952, Helsinki),

világbajnoki ezüstérmes (1954, Svájc),

Európa-kupa-győztes (1953)

a Budapesti Honvéddal:

háromszoros magyar bajnok Grosics Gyula és Buzánszky Jenő -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!