2011.02.12. 12:58
Szombaton győznie kell Dunaújvárosbana a Carbonexnek!
A Tatabánya két vesztes meccs után, a győzelem reményébe utazik szombaton az acélváros csapatához.
Dunaferr SE – Carbonex KC
Dunaújváros, szombat 18 óra.
A két elvesztett „tavaszi” fordulót megelőzően sem nyert a Carbonex, hiszen az elmúlt évtől vereséggel búcsúzott a társaság Kecskeméten. Azaz, már rossz sorozatról is beszélhetünk. Ezt erősítette meg Marosi László is, a tatabányai klub ügyvezető elnöke.
– Ebből a három meccsből – óvatosan – négy pontot terveztünk – emelte ki a sportvezető. – Egy-egy baki talán belefért volna, de három az már sok. Kecskeméten komplett csapattal vesztettünk, mert lélekben már szünetre vonultak a játékosaink. A másik két találkozóról elmondható, hogy borzasztóan rossz előjelekkel készülődhettünk mind a Füred, mind a Szeged elleni összecsapásra. Ennek ellenére, úgy gondolom, a fürediek ellen nyerni kellett és lehetett volna. Dunaújvárosban viszont már kötelező a győzelem. Nagyon fontos mérkőzés vár ránk. A Dunaferr ellen mi vagyunk az esélyesek, de kevés erről beszélni, a pályán kell érvényesíteni a papírformát.
A Carbonexnél Diaz Ivo a napokban kezdte a kocogást, legalább két-három hétig még nem számíthat rá a szakvezetés. Melus kapus esete még „reménytelenebb”, minimum két hónap, amikor először komolyabban edzhet. Rá, legfeljebb a rájátszásban juthat szerep.
– Ha már a rájátszásnál tartunk, meg kell jegyezni, nehézzé vált a négy közé kerülésünk is – jegyezte meg Marosi. – Jelenleg a Balatonfürednek és az FTC-nek különösen, jobbak az esélyei ennek a pozíciónak az elérésére. Nekünk, egyértelműen idegenbeli bravúrra van szükség ahhoz, hogy a legjobbak között lehessünk. Nekünk már nincs hibázási lehetőségünk, ilyen szellemben kell Újvárosban is pályára lépnünk.
Petrik József -->