Sport

2011.01.19. 11:10

Edzője szerint Balázsból olimpiai bajnok lehet

Manapság ritkaságszámba megy, ha egy fiatalember a számítógép és a tévénézés helyett a sportot részesíti előnyben, és céltudatosan építi a jövőjét. Hadaró Balázs, az Ippon SE kétszeres magyar bajnok versenyzője egyike az ilyen üdítő kivételeknek. Talán annak is köszönhető, hogy egészen fiatalon megismerkedett sportág alapjaival.

Kemma.hu

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Hadaró Balázs (fehérben) klubtársával, Veres Gáborral gyakorol
[/caption]– Óvodás koromtól dzsúdózok, nagyon megtetszett ez a sport. Imádom a mozgást, nem szeretek otthon ülni – mondta Balázs. – Rengeteg kihívással találkozhatunk a tatamin, és ezt nagyon szeretem. Az is jó érzés, amikor nagyobb, erősebb ellenfelekkel küzdök és le tudom őket győzni. Ez igaz versenyekre és edzésekre is egyaránt. A klubban ráadásul sok nagyobb és idősebb versenyző van, akiktől sokat tudok tanulni, így még jobb eredményeket érhetek el a jövőben.

Balázs pályafutását az is nagyban segíti, hogy az egyik példaképével nap mint nap találkozhat az edzőteremben. – A klubtársam az olimpikon Csernoviczki Éva, valamint Ungvári Miklós a példaképem. Egyszer majd szeretnék olyan jó eredményeket elérni, mint ők. A célom, hogy bekerüljek a magyar válogatottba, az országos bajnokságokon pedig minél több aranyat szeretnék nyerni – beszélt a jövőbeli terveiről a zöld öves versenyző.

A kezdetek óta Csernoviczki Csaba, az Ippon SE 5. danos mestere egyengeti Balázs pályafutását. A tréner úgy gondolja, minden adott ahhoz, hogy Balázs a csúcsot ostromolja. – Ügyes, szorgalmas, taktikus versenyző, minden adott hozzá, hogy nagy karriert fusson be. Csak tőle függ, hogy mire jut, mi pedig a szüleivel közösen arra törekszünk, hogy összehangoljuk nála a tanulást és a sportot. Balázsból akár olimpiai bajnok is lehet – mutatta be versenyzőjét az Ippon SE vezetőedzője. – Tavaly megnyerte Diák-A korcsoportos bajnokságot, majd a serdülők között – egy korosztállyal feljebb – ezüstérmet szerzett. Az elmúlt évben rengeteget fejlődött a tudása, ennek köszönhető, hogy bekerült a Héraklész-programba is. Nagyon elégedett vagyok Balázs teljesítményével – fűzte hozzá az edző.

Az idei év sem ígérkezik könnyűnek Hadaró Balázs számára, hiszen korosztályt váltott és már a serdülők között méreti meg magát. A két legrangosabb versenye az országos bajnokság és a Világkupa lesz, és céltudatosságát látva biztosak lehetünk benne, hogy az idei esztendő is szép eredményeket tartogat számára.

Kemma.hu Hadaró Balázs (fehérben) klubtársával, Veres Gáborral gyakorol -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!