Tardoson zúgott a baj-nok csapat

 A jól megérdemelt aranyérmeket szombaton vehették át a játékosok és a csapat vezetői.

Hiába szakadt az eső péntek délután, a helyiek mindent megtettek azért, hogy kedvenceik remekül előkészített gyepszőnyegen léphessenek pályára. Meggyőződhettünk arról is, hogy a településen minden negyedik lakos imádja a focit, a faluban 1600 lelket számlálnak, s közülük négyszázan ott toporogtak a pálya szélén arra várva, hogy Gulyás játékvezető sípjába fújjon, s útjára induljon a labda. Igazi fiesztáról álmodtak a fiúk és a szurkolók is.

Az ellenfél, a sereghajtó Zoltek legénysége csere nélkül érkezett az éllovas otthonába. A nyergesiek minden dicséretet megérdemelnek, hiszen végig lelkesen és sportszerűen fociztak. Azért többen is el-elgondolkodtak azon, miként juthatott ilyen mélyre egy olyan csapat, amely nem is olyan régen még az NB III-ban vitézkedett. Amíg erről is beszélgettek a szurkolók, a tardosiak ontották a gólokat, talán egyedül csak a játékvezető számolta a találatokat.

A rend kedvéért: a házigazdák 5-0-s félidő után 8-0-ra győztek, Minárcsik három, Török kettő gólt szerzett, mellettük Goldschmidt, Bognár és Mártonfi talált a hálóba.

A lefújás után aztán megkezdődött az az ünnepség, amely lehet, hogy még mindig tart... Előkerültek a pezsgők, felcsendült az erre az alkalomra írt tardosi fociinduló, a játékosok együtt tomboltak előbb a szurkolókkal a korláton túl, majd a pályán, aztán felsorakoztak a tizenhatosnál, ahol Imrő János, a megyei szövetség főtitkára, valamint Hartman József elnökségi tag várt a boldog fiúkra.

Mielőtt még átadták volna az aranyérmet, a szurkolók kértek egy kis türelmet, s fátyolos szemmel nyújtották át a szintén gyanúsan csillogó szemű Chmelovics Attila játékos-edzőnek azt a márványtáblát, amely a kistelepülés történelmi tettét örökítette meg a bajnoki címet szerzők névsorával együtt.

A szövetség két illetékese lényegre törően köszöntötte azokat, akik kiharcolták a sikert, illetve akiknek valamilyen szerepük volt benne, majd az éremátadási ceremónia után újabb nagy menetelésre indult a csapat. A fiúk, ha nem is felpattantak, de helyet foglaltak egy teherautó platóján, s végigvonultak a település utcáin. - Sokan várnak minket, szerintem egy-másfél óra lesz, mire visszatérünk, de várjanak meg, szeretnék még mutatni valamit - kérte Chmelovics Attila tőlünk.

Addig a falunap alkalmából felállított sörsátorban beszélgettünk a helyiekkel, akik azt bizonygatták nekünk, hogy ritka az olyan település, ahol ekkora összefogás lenne. Különösen igaz az összetartás a focicsapatra, hiszen nem csak jó közösséget alkotnak a srácok, hanem barátok is, akár tűzbe mennének egymásért.

A helyiek vendégszeretetét élvezve gyorsan eltelt a másfél óra. Chmelovics Attila intett, hogy menjünk vele, megmutatja a kis birodalmukat. Az öltözőben még csillogtak az aranyszínűre befújt hajak. Zúgtak a trombiták, kereplők, megnyugtattak minket, hogy vuvuzela nincs náluk. Az asztalra pillantva azonban kiderült, hogy olló és ragasztó van, s ott tornyosultak a 24 Óra keddi számai is.

- A szezon során végig óvatosan nyilatkoztam. Még ha jöttek is az eredmények, soha nem ejtettük ki a szánkon azt a szót, hogy bajnokcsapat - árulta el a játékos-edző. - Otthon gyűjtöttem az újságokat, a meccs előtt előbb jöttem a megszokottnál, s mire megérkeztek a fiúk, a korábbi cikkekkel "tapétáztam" ki az öltözőt. Nem mintha az utolsó előtti meccsre így szerettem volna motiválni a fiúkat, de ebből is erőt merítettünk a mai önfeledt játékhoz - fűzte hozzá Chmelovics Attila, majd így folytatta:

- Csodálatos volt átélni ezt az ünneplést. Korábban nyertem már bajnoki címet az Oroszlánnyal és a Tatával, de ez a mostani a legfantasztikusabb. Egy kis település nagy napja. Hátborzongató érzés, hogy ennyire szeretnek bennünket Tardoson. Könnyes lett a szemem, amikor Hartman József, egy szintén kistelepülés, Kecskéd alpolgármestere, az érem átadásakor azt kérte tőlem, hogy megölelhessen. Ha valaki, ő biztosan tudja, hogy egy kisfalu életében mit jelent egy ilyen nagy siker...