Sport

2010.04.02. 12:34

Birkózó diákolimpiai bajnokot is ünnepeltek

Győrben és Szentesen is jól szerepeltek a Tatabányai SC ifjú birkózói. Szentesről még diákolimpiai bajnoki címet is sikerült elhozniuk a megyeszékhely sportlóinak.

Hamburger Kinga

Meghívásos nemzetközi gyermek-, és diák birkózóversenyt rendeztek Győrben. Az észak-dunántúli régió fiatal birkózói, kiegészülve néhány szlovák klubcsapattal vettek részt a megmérettetésen, a Tatabányai SC tehetségeinek küzdelmeit szép sikerek koronázták a viadalon. A gyerekek felkészítő edzője Turák Pál valamint Szabó Róbert volt.

A szentesi sportcsarnokban az ország valamennyi részéről, mintegy négyszáz birkózó sereglett össze az idei fiú II., és leány II.-III.-IV. korcsoportos birkózó diákolimpia országos fináléjára. Nagy volt a tét, hiszen a diákolimpiai bajnoki címért folyt a harc.

A hagyományokhoz méltóan szerepelt most is a TSC birkózó szakosztálya, hiszen újra diákolimpiai bajnokot ünnepelhetett az egyéb érmes helyezések mellett.

Jellemző volt a verseny fontosságára, hogy az eseményt dr. Hegedűs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, a FILA elnökségének tagja nyitotta meg. Lányaik közül nagyszerű teljesítménnyel, Réczi Bianka életében először diákolimpiai bajnok lett, de kiválóan teljesített Wendler Zsuzsanna és Wendler Mónika is.

A fiúk is igazán kitettek magukért, Bogdán Roland harmincnyolc induló közül lett második, negyvenegy kilogrammban, Vátzi Bálint és Szénási Mihály harmincnégy versenyző közül szerezte meg a bronzérmet illetve az ötödik helyet. Dicséretes volt Váczi Roland harmadik pozíciója. Erre a seregszemlére is Turák Pál és Szabó Róbert készítette fel a diákokat.

Eredmények
Győr: gyermek korcsoport: 20 kg: 1. hely Nagy Péter, 20 kg: 2. hely Ámont Dominik, 24 kg: 5. hely Illés Levente, 41 kg: 1. hely Gyűrki Tibor, +40 kg: 1. hely Deák Zoltán, +40 kg. 2. hely Kelemen Balázs.
Diák II. korcsoport: 34 kg: 3. hely Triff-Árkosi Sándor, 37 kg: 2. hely Kolecz János, 37 kg: 5. hely Papp Szabolcs, 41 kg: 1. hely Váczi Bálint, 41 kg: 2. hely Szénási Mihály, 50 kg: 1. hely Váczi Roland.
Szentes: lányok: 38 kg: 1. hely Réczi Bianka, 38 kg: 3. hely Wendler Zsuzsanna, 42 kg: 3. hely Wendler Mónika, fiúk: 34 kg: 2. hely Bogdán Roland, 41 kg: 3. hely Vátzi Bálint, 41 kg: 5. hely Szénási Mihály, 50 kg: 3. hely Vátzi Roland.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!