Sport

2009.11.30. 14:34

Összecsaptak a focisták a szurkolókkal

Teremfocitornán csaptak össze az NB II. Nyugati csoportjában szereplő FC Tatabánya labdarúgói, illetve a vezérszurkolói csoportok a vasárnap a Földi Imre Városi sportcsarnokban rendezett családi napon.

Kiss T. József

A drukkerek kedvenceik ellen bizonyíthatták, hogy a pályán  is éppúgy olyan jók, mint a lelátón a biztatásban. A lényeg elsősorban a jó hangulat, az élmény, no és persze a játék, a foci szeretete volt. 

A gólok potyogtak, de ezt a szurkolók mégsem bánták, pedig az ő hálójuk rezdült meg a legtöbbször. Természetesen Mátyus Jánosék első és második csapata is győztesen hagyta el a pályát – a Blue-White Ultras és a Turul Ultrái ellen nyertek.

Azért kétszer a szurkolók is betaláltak Dombai András és Németh Viktor kapujába, Várhegyi Zoltán és Becsák Béla volt eredményes. Rendeztek hetes rúgó versenyt is diákoknak és felnőtteknek egyaránt. Előbbiek között Jónás Rajmond, utóbbiak között Mátraházi József volt a legjobb.

Az FC Tatabánya labdarúgóival, valamint a szakosztállyal kapcsolatos totót is kitölthettek az érdeklődők, a helyesen válaszolók között a tavaszi szezonra érvényes bérletet sorsoltak ki. A jól sikerült családi napot  hagyományteremtő szándékkal rendezték, remélhetőleg lesz folytatása.

P. Nagy László vezetőedző elmondta örül az alkalomnak, hogy a játékosok a pályán  is találkozhattak szurkolóikkal. A csapat január elején kezdi meg a felkészülést a tavaszi szezonra. Rendeznek nemzetközi teremtornát, ezzel ünneplik a klub 100 éves fennállását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!