Sport

2009.01.26. 14:17

Az év végén visszatérhet Gyurkovics Ferenc

Csak az év végén térhet vissza a 2004-es, athéni olimpiai ezüstérmétől doppingvétség miatt megfosztott és két évre eltiltott Gyurkovics Ferenc.

H. K.

Az egykor tatai színekben versenyző sportoló korábban bejelentette visszavonulását. Halász István a súlyemelő szövetség főtitkára így kommentálta a hírt:

– Az egyik szemem azért sír, mert a visszatéréssel egyidejűleg hosszú idő után a Magyar Súlyemelő Szövetségnek ismét van egy doppingvétség miatt eltiltott sportolója. Az eddig végzett munkánk egy pillanat alatt vált semmivé. A másik szemem azért nevet, mert a sportágunk végre talán becsülettel lezárhatja ezt az ügyet, és mentesülhet a mai napig súlyosan érintő következmények alól is.

Gyurkovics Ferenc pénteken jelentette be, hogy a Pécsi SE súlyemelőjeként visszatér a versenyporondra, a jelenlegi helyzet szerint azonban ezt egyelőre nem teheti meg. Legalábbis ez tűnik ki Halász István szavaiból:

– Gyurkovics Ferenc 2004. augusztus 24-én doppingvétséget követett el, majd 2005. szeptember 26-án hivatalosan bejelentette visszavonulását, 2 éves felfüggesztéséből csak 1 év és 33 napot töltött le. Mivel a büntetése 730 nap, melyből csak 398 nap került letöltésre, így amennyiben a sportoló vissza kíván térni, először a fennmaradó büntetését kell letöltenie. A fennmaradó büntetési idő alatt megfelelő holléti információt mind a nemzeti, mind a nemzetközi szövetség rendelkezésére kell bocsátania, és doppingellenőrzésnek kell alávetnie magát, akár a nemzeti, akár a nemzetközi szövetség rendeli azt el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!