Sport

2008.08.04. 17:44

Bagics Balázsék a címvédő ellen is győzni tudtak

A döntő előtti utolsó mesterversenyen újra megyei siker született: a Bagics Balázs, Tóth II. Gábor kettős állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

Kovács Eszter

[caption id="" align="alignleft" width="330"] Bagics Balázs Gyenesdiáson is otthonosan mozgott a hálónál
[/caption]

A Nestea Magyar Strandröplabda Bajnokság mesterversenyének harmadik, záró fordulóját Gyenesdiáson rendezték. A torna a hét végi balatonboglári döntő főpróbája is volt.

A Balaton partján 25 férfi és 17 női páros próbált szerencsét, természetesen ott voltak a mezőnyben megyénk röpisei is. A széria első felének hősei, Szauter Péter és Koch Norman látványos, jó produkcióval rukkolt elő, mégsem sikerült nekik a legjobb négybe jutás.

Az utóbbi fordulókon kiválóan teljesítő Bagics Balázs, Tóth II. Gábor kettős esélyesként lépett homokra ezúttal is. Az elődöntőben a címvédő Koch Róbert, Nagy Péter párossal találkoztak és két szettben biztosították helyüket a fináléban. Ott az első játékrészt simán nyerték a dr. Horváth, Vocskó duó ellen, de harmadik szettre volt szükség a döntéshez. Bagicsék végül ezúttal is a legjobbnak bizonyultak, és újabb sikerükkel a boglári nagydöntő első számú esélyeseinek számítanak.

Bagics Balázs – aki az Izsákon edzőtáborozó ifi válogatott mellett ismerkedik az edzősködés fortélyaival – étékelt: – Rossz volt a kezdés, nagyszerű párossal találkoztunk. A vigaszágra kényszerültünk, ahol szintén nehézségek árán tudtunk győzni. A folytatásban egyre jobban játszottunk, bár a nyitások ezúttal nem mentek igazán. Fegyelmezetten dolgoztunk együtt, mezőnyben és blokkolásban is jól teljesítettünk. Egyre inkább összeszokunk, annak ellenére, hogy továbbra sem sokat edzünk együtt. A döntő előtt szeretnénk még kétszer gyakorolni – mondta Balázs.

Eredmények

Elődöntő: Bagics Balázs, Tóth II Gábor – Koch Róbert, Nagy Péter 2:0 (19, 18), Dr.Horváth Balázs, Vocskó Máté – Petheő Gábor, Trenka Zoltán 2:0 (11, 12).

A 3. helyért: Koch R., Nagy P. – Petheő, Trenka 2:0 (19, 18).

Döntő: Bagics Balázs, Tóth II G. – Dr. Horváth B., Vocskó M. 2:1 (10, -19, 12).

Végeredmény:

Nők: ...9. Bán Éva – Haász Judit (TSSE).

Férfiak: 1. Bagics Balázs – Tóth Gábor (Tatai Strandröplabda SE), 2. Horváth Balázs – Vocskó Máté, 3. Koch Róbert – Nagy Péter, ...7. Horváth Gábor – Pénzes Bálint (TSSE), 9. Koch Normann – Szauter Péter (TSSE) és Haltrich Ákos (TSSE) – Zsembrovszky Dávid (Kispest SE), ...13. Bagics Bence – Jánossy Bálint (TSSE).

A 3. helyért: Koch R., Nagy P. – Petheő, Trenka 2:0 (19, 18).

Döntő: Bagics Balázs, Tóth II G. – Dr. Horváth B., Vocskó M. 2:1 (10, -19, 12).

Végeredmény:

Nők: ...9. Bán Éva – Haász Judit (TSSE).

Férfiak: 1. Bagics Balázs – Tóth Gábor (Tatai Strandröplabda SE), 2. Horváth Balázs – Vocskó Máté, 3. Koch Róbert – Nagy Péter, ...7. Horváth Gábor – Pénzes Bálint (TSSE), 9. Koch Normann – Szauter Péter (TSSE) és Haltrich Ákos (TSSE) – Zsembrovszky Dávid (Kispest SE), ...13. Bagics Bence – Jánossy Bálint (TSSE). Strandröplabda - Bagics-Tóth II. Bagics Balázs Gyenesdiáson is otthonosan mozgott a hálónál -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!