Sport

2008.02.09. 00:00

Történelmi tatai siker

A Budapest Bajnokság Férfi Kézilabda Liga 17. fordulójában megszerezte első győzelmét az újonc Tatai HAC.

Kovács Eszter

[caption id="" align="alignleft" width="330"] A piros mezes tataiak megszerezték első győzelmüket az élvonalban (Fotó: Kiss T. József)
[/caption]

Nagyszerű támadással kezdett a THAC, mégis a Hort szerezte az első gólt, majd az első hazai hetes is kimaradt. Szinte az összes lehetséges hibát elkövette a vendéglátó az első öt percben, Basky Péter megelégelte, a 7. percben időt is kért. A hazai csapat első gólját Kuzma a 8. percben szerezte, a fővárosiak ekkor négynél tartottak. Lendületbe jöttek Zeckék, Kuzma 6-6-ra módosította az állást. A Kuzma-Krancz duó szemfüles megoldása után már hárommal vezetett a házigazda, 10-7. Czérna bravúrjai is hozzájárultak ahhoz, hogy már 13-7 állt az eredményjelzőn. A védekezni érkező Bognár egymás után két labdát is elcsent.

A 32. percben nyolcra nőtt a differencia, Lengyel bal szélről volt eredményes. Rövidzárlat következett a THAC játékában, kilenc percig nem rezzent a vendégek hálója. Zeck Krisztián lövő kedve nem lankadt, rendre sikerrel próbálkozott. Lengyel már átlövésből sem hibázott, kilenc volt közte. A vendégek szoros emberfogása hatékonynak bizonyult, ritkán jutottak el helyzetig a tataiak. A hajrában mégis a vendéglátó volt higgadtabb, az i-re a pontot Czérna újabb bravúrral tette fel. A THAC játékába hullámvölgyek is belefértek a Hort ellen, megérdemelten szerezte meg első pontjait a Basky-csapat.

Az edzők mondták:
Basky Péter: – Végre ezt is megértük.
Adorján Gábor: – Gratulálok a Tatának.

Jegyzőkönyv

Budapest Bank Férfi Liga, rájátszás a 9-16. helyért – 17. forduló

Tatai HAC – Hort SE 27-19 (15-8)

Tatabánya, 300 néző, vezette: Hargitai, Markó.

Tatai HAC: Czérna – Kuzma 4, Bodnár 1, Krancz 5, Kiss Ádám 2, Zeck Krisztián 10/1, Lengyel 4. Csere: Gazda-Pusztai (kapus), Bognár, Kőhalmi, Zeck Milán, Kanyó Balázs, Imre 1, Nagy Z. Edző: Basky Péter.

Hort SE: Kovács – Gábori 1, Emmer, Tóth 4, Tarjányi 3, Majoros 5/2, Balogh 3. Csere: Nemes (kapus), Buday, Pozsgai 1, Révész 1, Babicz, Füsi, Csík 1. Edző: Adorján Gábor.

Az eredmény alakulása: 5. p.: 0-3, 8. p.: 1-4, 14. p.: 6-6, 21. p.: 12-7, 26. p.: 14-7, 33. p.: 16-8, 42. p.: 17-11, 48. p.: 20-11, 53. p.: 21-15, 57. p.: 23-17.

Hétméteresek: 3/1, illetve 3/2.

Kiállítások: 12, illetve 10 perc.

Kiállítások: 12, illetve 10 perc. A piros mezes tataiak megszerezték első győzelmüket az élvonalban (Fotó: Kiss T. József) -->

Címkék#Tatai AC
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!