2011.02.25. 10:09
Tizenhétszer sem unalmas
A Szép Magyar Beszéd Versenyen – ahogy neve is sugallja – a diákok kiejtési, felolvasási készségeit mérik.
A verseny három részből állt. Először egy írásbeli feladatlapot kellett megoldani a versenyzőknek, itt a „Beszélni nehéz!” jelölésrendszer ismeretét kérték számon.
A szünet után a résztvevők által választott és gyakorolt szövegek felolvasása következett. Kreatív és érdekes gondolatokat hallhattunk, a szép kiejtés pedig könnyebbé tette az odafigyelést. A kötelező szövegek olvasásánál ügyelni kellett, hogy a diákok ne hallják egymást, amíg nem ők következnek. Ravasz László: A magyar könyv című műve, bár tizenhétszer hallottuk, mindegyik felolvasásnál hozott valami újdonságot.
A gimnáziumok közötti versenyből Pácz Laura (Eötvös József Gimnázium, Tata) és Nagy Roland (Lengyel József Gimnázium, Oroszlány) jutottak tovább, a szakközépiskolások közül Szilágyi Péter (Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola, Esztergom) és Fülöp Antónia (Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola, Esztergom) nyertek.
A mi iskolánkat Borbély Lívia képviselte.
– Amikor elkezdtem a választott szöveget, nagyon izgultam, de utána megnyugodtam. Jó volt az egészben részt venni. A várakozás közben síri csend uralkodott és mindenki idegeskedett, páran próbálták sikertelenül oldani a hangulatot – mesélte.
Lívia a kötelező szöveget nem találta túl megragadónak, viszont, mint fogalmazott, teljesíthető volt.