2011.02.25. 10:08
Magával ragadó dalok, történet és szereposztás: István, a király
Az István, a király rockopera történelmünk egyik legdicsőségesebb, ám egyben legkritikusabb pillanatát dolgozza fel könnyen emészthető és élvezetes formában.
1983-as ősbemutatója óta számtalan szereposztással láthatta a közönség, ám mindig hatalmas sikert aratott – nem véletlenül. A modern magyar kultúra szerves részeként és nemzeti azonosságtudatunk építőkövetként fontos, hogy a fiatalság is részese lehessen az általa nyújtott élménynek. Ennek szellemében utazott fel népes csoportunk Budapestre február 9-én, hogy a Magyar Színház művészeinek előadásában megtekintse a művet.
A főszerepben Tóth Sándorral (István) és Gémes Antossal (Koppány) bemutatott produkció ugyan nem érte el a korábbiak monumentalitását, a maga nemében azonban ugyanolyan káprázatos és magával ragadó volt. A kiváló színészi alakításoknak és a profi rendezésnek köszönhetően minden elem a helyén volt, így szinte beszippantotta a nézőket.
Amikor felzendültek a jól ismert dallamok, kedvünk lett volna együtt énekelni a színészekkel – erre azonban nem volt lehetőség, viszont azóta állandóan ezeket a dalokat danolásszuk, ami szerintem önmagában is elárulja: a darab mindenképpen érdemes a megtekintésre, akár sokadszorra is.