SÉTA

2007.10.25. 10:39

Mangakultusz a PeCsában

Tömeg és izgalom. Ha két szóban akarnám jellemezni a pesti Petőfi Csarnokban rendezett Őszi AnimeCont, ezeket a szavakat választanám. Az ország minden tájáról érkeztek látogatók, hogy részt vegyenek a rendezvényen.

Papp Krisztina - Balassa

A japán kultúra; a manga-és animekultusz kedvelőinek valóságos földi paradicsomot jelentett. A kétnapos programot először 2003-ban rendezték meg. A cél elsősorban a japán manga (képregény) és anime (animációs sorozat) népszerűsítése.
A rendezők – Magyar Anime Társaság – gondoskodtak arról, hogy mindenki megtalálja a kedve szerinti elfoglaltságot. Rendeztek rajzversenyt (nevezőst és helyben rajzolóst egyaránt), amv-t (Anime Music Video), cosplayt (kosztümkészítés, amit alkalomadtán előadás kísér), a Magyarországon már ismert karaoket, valamint harcművészeti bemutatót.
A szokáshoz híven kis hazánkban lévő valamennyi – a témával kapcsolatos – üzlet képviseltethette magát egy-egy standon. A rajongók nagy örömére ezúttal is hívtak díszvendégeket. A résztvevők egyetlen szívfájdalma csupán az volt, hogy legközelebb jövő év áprilisában rendezik meg újra – addig is Viszlát, Sayonara!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!