Ragadozás mesterfokon

Ránk, a „nősténypopulációra” ez hatványozottabban jellemző. Mi, a teremtés díszdobozos koronázási ékszerei ezeket egyenesen a szőnyeg alá söpörni, a tényeket Sarah Jessica Parker egész filmművészetének díszdobozos DVD-sorozatgyújtósának a máglyáján megsemmisíteni képesek vagyunk.

Észre sem vesszük, hogy a „Legyél egyszerre kozmikus szellem és világbajnok kocsmai verekedő!” mottóval átitatott eszmedömpingben túlságosan is könnyen szemet hunyunk saját krokodiltekintetű lélekszörnyünk felett, mikor a minket körülvevő világban szocializálódunk és hogy emiatt nem is lehetnénk közelebb a lenézett ösztönlény világhoz. Teljesen lényegtelen, milyen köntösbe burkoljuk, mivel nincs olyan érv, amely felmentene minket az állati kegyetlenkedés alól, amiket nap, mint nap elkövetünk egymás ellen, észrevétlen, érzékfeletti módon.

Beszédes, ahogyan reggelente elhagyjuk a lakást; ahogy magunkra öltjük a ragadozó fajok fizikai ismertetőjegyeit, magunkból is fekete párducot, komodói varánuszt, esetleg vándorsólymot alkotva küllemre ugyanúgy, ahogyan jellemünknek ez oly elcsépeltté vált ismérve, mindezt a környezetbe olvadást segítendő indiánsminkkel megspékelve, természetesen. Zsákmányszerző öltözékünkben hipervándorként már a tömegközlekedés léleksüllyesztőjében el is kezdjük nősténytársaink metakommunikáció útján történő aprítását, hol az ellenfélen jobban álló tweed zakó okán, ami tragikus módon pontosan olyan, mint a miénk, hol pedig azért, mert a gyalázatos lény oldalán príma genetikai állományú hím díszeleg.

Isten óvjon egy kevésbé öntudatos tojót rendezettebb tollazattal egy munkahelyre betévedni, mint sok vadat elejtett kolléganőit – lelke pusztulásra van ítélve az alfanőstények által, akik trónjaikat méltóságuk árán is megvédelmezik az esetleges betolakodók trónfosztási kísérleteitől. Ennek a habitusnak különben kiváló ismerői-művelői az előbb említett modern, élelem helyett is multitaskingon élő önjelölt üzletasszony karakterű nők, akik az állatvilágból vett minta alapján foglalják el méltó helyüket a civil élet méhkaptárában.

Mindez az evolúciós sajátosság egy-egy szúrós pillantásban képes lejátszódni a másodperc töredéke alatt, a felszín alatt azonban ezek éppolyan véres, megsemmisítő küzdelmek a pszichénk számára, mint egy-egy komolyabb állatviadal. A Glamour-napokat, valamint a többi, éterbe vesző csatát, metafizikai háborúját kihagyva a szórásból.

Ezt a lélekzsákmányló ragadozó szerepet propagáljuk mégis annyira nagyképűen ebben a teljes egészében szolidaritásra épülő, állítólagos szellemi Kánaánban?